3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Külföldi

2018. január 26.

49 éve játszott utoljára a Beatles

Copyright:

1969, január 30-án játszott utoljára a Beatles, a londoni Apple studió épületének tetején. Az angol beatzenekar volt a popzene egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb zenekara, amely több mint 2 milliárd lemezt adott el, többet mint bármilyen más együttes. A popkultúrában nagyon kevesen voltak, akik népszerűségükhöz, kritikai elismertségükhöz és széles körű kulturális hatásukhoz mérhetőek. A ShopAlike csapata az esemény alkalmából összegyűjtötte az utolsó koncert legizgalmasabb adatait.

Íme tehát néhány érdekesség:

1, Lennon és Starr a barátnőik kabátját viselték a koncert alatt

A téli hideg ellen Lennon Yoko Ono bundáját kérte kölcsön, míg Starr felesége, Maureen vörös esőkabátját vette fel. A csapat állítólag több helyszínben is gondolkozott a koncert tervezésekor. Felmerült a London Palladium Színház is, illetve ókori amfiteátrumokról és gízai piramisokról is volt szó. Miután nem tudtak megegyezni melyiket válasszák, saját székhelyük tűnt a legjobb megoldásnak. A Beatles által létrehozott Apple Corps épületének teteje tökéletesnek bizonyult, ám azzal nem számoltak mennyire lesz hideg ezen a napon. Nagyjából 6-7 fok volt ekkor Londonban, a fiúk pedig nem öltöztek fel kellőképpen az alkalomhoz. A női öltözék ellenére is megjelenésük hibátlan volt.

2, A mikrofonok női harisnyába voltak csomagolva

Bizony a hideg nem csak a fiúknak okozott gondot hanem a hangfelvételt is nehezítette. Az erős széllökések durván belefújtak a dobok és a gitárerősítők hangját felvevő mikrofonba. Ezért küldték el az Apple Corps egyik mérnőkét, hogy vegyen női harisnyát egy közeli boltban. Későbbi elmondása szerint a boltban gyanakodva néztek rá miután kikérte a három különböző méretű harisnyát. “Azt hitták bankrabló vagyok”.

3, Rejtett kamerákat helyeztek el az utcán

Lindsay Hogg filmes csapata nemcsak a tetőteret kamerázta be. Az Apple Corps épületén az ablakokba helyeztek el másokat illetve az utcán is elrejtettek párat. Nemcsak maga a concert volt fontos, hanem hogy a járókelők illetve a környéki irodák hogyan reagálnak a rögtönzött koncertre.

4, A rendőrség kapcsolta le az erősítőt… szó szerint

Állítólag az egyik közeli irodából szóltak a rendőröknek a tetőkoncertről és kérésükre mentek ki a helyszínre. A ‘Let it Be’ filmben a rendőrség megérkezését és jelenlétét kicsit eltúlozták. Igazából eléggé engedékenyek voltak és csak akkor állították le a koncertet, amikor már tömeges bejelentést kaptak a környező irodákból csendháborítás és a bámészkodók okozott forgalmi zavar miatt.

+1 “Köszönöm a banda és a saját nevemben, és remélem, hogy átmentünk a meghallgatáson.”
Lennon ezzel az utolsó mondattal arra utalt, hogy indulásukkor milyen sok meghallgatásról küldték haza őket, mert nem tartották elég jónak a fiúkat. 

A tetőkoncert nem hivatalos koncert volt, viszont ami igazán különlegessé teszi nem is maga a helyszín, hanem a tény, hogy ez volt a banda utolsó nyílvános fellépése. Az eseményt a ‘Let it Be’ című 1970-ben megjelenő dokumentumfilmjük is feldolgozta és ugyanezzel a címmel jelent meg utolsó albumuk ugyancsak 70-ben. Az együttest már sajnos régóta nem lehetett egyben tartani, így a lemez és a film is szétesésük után láttak napvilágot.

ShopAlike

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. trvať

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. trvať

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. trvať

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! trvať

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky