3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2017. szeptember 27.

Megjelent a USEME zenekar második albuma!

Copyright:

A hazai rockzenei élet öt kiemelkedő alakját egyesítő USEME zenekar tavaly év eleji látványos felbukkanása óta elsöprő lendülettel vette be a magyar klubokat és fesztiválokat, mialatt kétszer is körbeturnézták az országot, és egycsapásra meghódították a poprock rajongóit is, akik a kezdetek-től fogva hűségesen és egyre duzzadó tömegként követik őket a fellépéseken.

A most elkészült második stúdiólemezük a Szélesvásznú ég címet kapta, és bár folyamatosan úton voltak a srácok, volt idejük rá, hogy egy kiforrott, jól átgondolt koncepció alaján építsék fel a tracklistet. Az album a címnek megfelelően egy szélesebbre tárt nézőpontot mutat meg a szöve-gekkel:

“Az előző lemezen inkább befelé figyeltünk, most viszont kifelé fordítottuk a fókuszt. Az ország, a világ, de még a világegyetem problémáira is igyekeztünk reflektálni, ahogy az az album vizuális koncepcióján is látszik, de emellett a pozitív hangvételű, szerelmes dalok is helyet kaptak a végle-ges dallistán. Úgy érezzük, egy jól kiforrott lemezt tettünk össze, amit addig csiszoltunk, amíg teljes egésznek nem éreztük. Szeretjük.” - mesélt a Szélesvásnú égről Csongor Bálint frontember, a ban-da szövegírója.

Az A38-on október 14-én mutatják be az új lemezt, ahol elhangzik majd az összes új Szélesvásznú-dal, kiegészítve persze a korábbi nagy slágerekkel is. Ezen az izgalmas őszi szombaton a TEJ ze-nekart is vendégül látják, akik szintén bemutatják lemezüket, és ezzel az estével indul majd el a USEME zenekar őszi országos turnéja is, melynek során a Depresszióval kerekednek fel, hogy elvigyék az új albumot a fővároson kívül is egyre nagyobb rajongótáboruknak.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Weiter

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Weiter

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. Weiter

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Weiter

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky