2017. július 18. | Stewie
Az utolsó napjához érkezett a fesztivál. 6 nap talán kicsit már sok volt, és ez már az egész fesztiválon meglátszott.
A közönség egy nem elhanyagolható része hazament még az esti koncertek előtt, és ez meglátszott az esti koncerteken is. Már én sem voltam toppon, de azért még kibírta, ha más nem a munka kedvéért. Viszont ami fontosabb, hogy ehhez hozzájött a vasárnap is. Bár többször próbálták újdonságnak beállítani, csak a negatív részét láttam meg a dolognak, így nem értem a mai napig, hogy miért döntöttek így.
Ami viszont érdekesebb volt, a fesztivál is kezdte megadni magát. Az utolsó napra a boltból kifogytak a kelendőbb áruk, és ami durvább, egyes italpultoknál kifogyott a sör, vagy a cider. De nem csak a készletek, a felszerelések is megadták magukat. A Rauch Arénában konkrétan csak a szentlélek tartotta a lelket a padlóban, és szerintem az életveszélyes szintet is megütötte, bár végül kitartott.
A koncertek közül a USEME-vel kezdtem. Bár a lemez kicsit unalmas lett, élőben sokkal jobban nyomják: a gitárt és a basszust feltolják és egy sokkal erősebb torzítást használnak, amitől keményebb lesz a hatás. A közönség viszont nem nagyon tudta ezt: alig voltunk a koncerten. Ennek ellenére remek koncertet csináltak és Bálint kirobbanó energiával próbálta összerántani a közönséget.
Az egyetlen headliner akit végignéztem a Tinie Tempah volt, és itt csak annyit mondanék róla, hogy remek volt. Ami jó is volt, mert a Sub Bass Monster teljesen levett utána az életről. Az eredetileg 22:30-kor kezdődő koncert fél órát késett, minden indoklás nélkül. Ez háromnegyed lett a beállással, ami már a tűréshatáromat is kikezdte. A pont az I-n az volt, hogy még csak bocsánatot sem kért: mindegy milyen technikai gond van, akárki hibája ez lenne a minimum.
A nap, és vele a fesztivál vége számomra a Supernem volt. Papp Szabiék remek befejezést adtak, ami visszahozta belém a lelket az előző fiaskó után. Tökéletesen összerakott műsor volt, és az új dobos Nagy Dávid is remekül beilleszkedett az elmúlt időben. Végig lehetett énekelni az egészet, és az egyetlen fiaskó a közönség volt, akik képtelen volt normálisan pogózni. De így is méltó befejezése volt az EFOTT fesztiválomnak.