3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2017. július 17.

Napsütés, tengerparti hangulat, elvágyódás az A38 Hajón

Copyright:

A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar egy év alatt közel 60 koncertet adott, köztük a legnagyobb fesztiválokon és külföldön egyaránt. Az első lemezük, The Odyssey címmel novemberben jelent meg, amely Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A zenekar európai turnéját és a fesztiváldömpinget félbeszakítva, a nyár egyetlen klubkoncertjét adja az A38 Hajón 2017. július 21-én.

A Belau kezdetben szóló projektként, később duóvá bővülve körülbelül egy éve tűnt fel a magyar zenei palettán. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.

A Belau egy év alatt számos sikernek örülhetett: tavaly több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, több komoly rádiós játszással is büszkélkedhetnek, valamint megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A fiatal formáció másfél év alatt közel 70 koncertet adott a legnagyobb hazai fesztiválokon és klubokban, valamint 9 különböző országban. Ezen a nyáron sem tétlenkednek, hiszen fellépnek a legkomolyabb fesztiválokon a régióban.

A Belau első, The Odyssey című lemezén a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül olyan tehetséges fiatal énekesnők kaptak kiemelt szerepet, mint Antonia Vai, Dallos Bogi, Herrer Sára, Myra Monoka és Szécsi Böbe. A dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a Földközi-tenger térségében és ezt a világot szeretné a formáció még jobban átadni azoknak, akik elmennek a koncertjeikre.

A Fonogram-díjas zenekar nemrég tért vissza egy sikeres horvát turnéról és játszott teltház előtt a Budapest Parkban, valamint egy osztrák és egy lengyel fesztiválon. A számos külföldi koncerten és fesztivál fellépésen felül 2017. július 21-én az A38 Hajón lépnek fel.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Seguir

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Seguir

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Seguir

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Seguir

2025. október 22.

Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara

A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky