2017. június 28. | Stewie
Bár mindenki a Linkin Parkra várt a keddi napon Sopronban, azonban volt jópár más koncert is. Be is terveztem, hogy végighallgatok belülök párat, főleg, hogy régi nagy kedvenceim és ígéretes újak is voltak a listán. De ember tervez…
A Linkin Parkon kívül egyértelműen a Subscribeot vártam, hisz évek óta nem hallgathattam őket élőben. Azonban a szervezők közvetlen az LP előtt rakták be őket, és nem ugyanarra a színpadra, vagyis el kellet döntenem, hogy normális helyről akarom-e hallgatni a fő koncertet, vagy beáldozom a jó állást a Subscribeért. Egyik opció sem volt jó, de végül az előbbi mellet döntöttem, ami miatt kimaradt a Subi koncert. A szervezésnek ez mindenképp nagy mínuszpont.
A másik várt koncert a Soerii és Poolek volt. Egy éve nem voltam már koncerten és mindig is jó volt a hangulat rajta, gondoltam ezzel nem tévedhetek. Sajnos azonban mégis. Az évek óta tartó mainstreamesedés sajnos megérződik már a koncerteken is: bár próbálkoztak, de egyre inkább középszerűvé avanzsálódik a zenekar. Sajnos az új számok nem elég polgárpukkasztók, és hiányzik az újdonság szele belőlük. Inkább jó háttérzene lett, mint nagy koncert.
Az egyetlen jobb pillanat a Brains volt, ami hozta a kötelezőt, de akkor még erősen élt bennem a Linkin Park, így csak testben voltam ott, lélekben kevésbé.
Nem nagyon sikerültek összességében a koncertek, de még így sem tudtam szomorú szájízzel elhagyni a Voltot. A hangulat minden elütött akkordért, és közepes koncertért kárpótolt. Ilyen ez a fesztivál.