3420 zenekar 12478 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2017

2017. május 17.

Demjén Ferenc életműdíjat kap a Volton

Copyright:

Június 26-án, a Telekom VOLT Fesztivál mínusz egyedik napján második alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat a hazai könnyűzene kiemelkedő szereplőinek. Ebből az alkalomból 15 hazai popsztár dolgozta fel a szerző 1972-es Jelszó: LOVE című himnuszát.

“Tavaly igazán magasra tettük a mércét azzal, hogy egy két és fél órás show keretében, húszezres közönség és élő közvetítés mellett a legnevesebb popsztárok léptek színpadra. Az idei névsort látva még nagyobb izgalommal várom a II. Petőfi Zenei Díj showt!” – mondta el Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj főszervezője.


Egyedi show-val érkezik a Brains, a Vad Fruttik, az Animal Cannibals-t, a Hősöket, Denizt és Sub Bass Monstert tömörítő RAP ALLSTARS formáció, a VOLT Fesztivál idei himnuszát itt mutatja be élőben a Punnany Massif, Charlie és Pásztor Anna közreműködésével. Érkezik a Tankcsapda, a napokban induló 4. Nagy-Szín-Pad! verseny idei győztese, valamint Benji, A Dal akusztik verseny első helyezettje. A Petőfi Zenei Díj egyik csúcspontjának ígérkezik a Mindenki című Oscar-díjas filmből megismert Bakáts téri ének-zene általános iskola kórusa és a Halott Pénz közös produkciója, amely csak ezen az estén lesz látható. Ugyancsak egyszeri és megismételhetetlen show-nak ígérkezik a VOLT Allstars + Zavodi feldolgozásában megszólaló Jelszó: LOVE, amelyben 15 hazai popsztár áll színpadra. A show nemzetközi sztárvendégeként Alle Farben egy élő programmal jelentkezik, a gála végén pedig Fatboy Slim ad kétórás koncertet.

2016-ban Bereményi Géza kapta az I. Petőfi Zenei Díj életműdíját, amit idén a magyar popzene egyik legjelentősebb alakja, Demjén Ferenc vesz át Sopronban.

 

Ebből az alkalomból a 15 hazai popsztár közreműködésével létrejött VOLT Fesztivál Allstars különleges meglepetéssel tiszteleg a popikon előtt: a tehetséges, fiatal producer-dalszerző, Závodi Marcell feldolgozta Demjén Ferenc 1972-ben született szerzeményét, a Bergendy Zenekar Jelszó: LOVE című himnuszát. A dal 2017-es verziójában Deniz, Eckü, Járai Márk, Herrer Sári, Hien, Kama, Király Viktor, Mező Misi, Lábas Viki, Odett, Puskás Peti, Rúzsa Magdi, Szivák Zsolt és Szűcs Krisztián adja egymásnak a mikrofont.
Demjén Ferenc a legfiatalabb generáció számára is igazi példakép, ezt jól mutatja az is, hogy a felkérésre mindenki azonnal igent mondott. A dal rögzítésekor minden résztvevőt arra kértek a szervezők, hogy egy emlékkönyvben üzenjenek a művésznek. Ezeket a sorokat június 26-án, a Petőfi Zenei Díj show keretében a Telekom VOLT Fesztiválon adják át Demjén Ferencnek.

A Petőfi Zenei Díj jelöltjeire május 20-tól egy hónapon át szavazhat a közönség.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2017. május 22.

Eljött a Linkin Park ideje

Már elérhető a Linkin Park One More Light című, legújabb lemeze, amelyről már olyan számok debütáltak, mint a Kiiara-val közös “Heavy”, a “Battle Smyphony”, a “Good Goodbye” és a héten megjelent “Invisible”. Tovább

2017. április 19.

Paramore lesz a VOLT-on

Az európai turné bejelentésével egy időben örömmel adhatunk hírt róla, hogy a 25. Telekom VOLT Fesztiválon headlinerként lép színpadra a Paramore! A tizenéves alapítók valószínűleg nem is gondolták volna, mekkora karriert futnak majd be. 2004-es indulásuk óta bezsebeltek egy Grammy-díjat, négy nagysikerű lemezzel és sokmilliós rajongótáborral büszkélkedhetnek. Hayley Williams énekesnő és társai jó érzékkel alakították ki sajátos rock-stílusukat, amely néhol punkos, néhol melankolikus, de mindig dallamos és slágeres. Tovább

2017. április 7.

One More Light - új Linkin Park lemez jön májusban

A rockbanda “One More Light” című lemeze május 19-én kerül a polcokra, és olyan slágereket tartalmaz, mint az elmúlt hetekben debütált “Heavy” és “Battle Symphony”. A hazai közönség élőben is tesztelheti az új szerzeményeket az együttes VOLT Fesztiválos koncertjén! Tovább

2017. március 17.

Fatboy Slim a VOLT-on

A világ egyik legnagyobb múltú DJ-legendája, Fatboy Slim június 26-án tér vissza a 25. Telekom VOLT Fesztiválra. Norman Cook-nak - vagy ahogyan a legtöbben ismerjük: Fatboy Slimnek - az elmúlt évtizedek során olyan gigantikus slágereket köszönhettünk, mint a Praise You, a Rockafeller Skank vagy a Right Here, Right Now. Nem véletlen, hogy a legfontosabb hazai rádiók, így a Petőfi is máig rendszeresen játssza dalait. Tovább

2017. március 14.

A Linkin Park előtt tér vissza Subscribe

Rekordszámú vendéget várnak a 25. Telekom VOLT Fesztivál nyitónapjára Sopronba, ahol először lép fel hazai színpadon az amerikai szupercsapat, a Linkin Park. Az ünnepi koncert apropóján idén egyetlen alkalommal újra színpadra áll a Subscribe, az éjszakai headliner szerepét pedig a Brains tölti majd be. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky