3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2017. május 12.

Alaposan bekezdett a Kasabian új albuma

Copyright:

Május 5-én új lemezzel jelentkezett a Kasabian: a For Crying Out Loud remek eredményekkel nyitott, hiszen kapásból az első helyre került olyan országok iTunes listáján, mint Nagy-Britannia, Írország és Oroszország, de a Top 10-ben debütált Olaszországban, Norvégiában, Ausztráliában, Lengyelországban, Spanyolországban, Új-Zélandon, Franciaországban és Mexikóban.

A teljes anyagot a csapat gitárosa/billentyűse/vokálosa, Serge Pizzorno írta, illetve a produceri teendőkért is ő felelt, sőt, a felvételekre is a saját stúdiójában, a leicesteri Sergery-ben került sor. Elsőként a You’re In Love With A Psycho című szerzemény került a nyilvánosság elé, a többi felvétel közül pedig kiemelendő a nyári slágernek is beillő Bless This Acid House, a kivédhetetlen Good Fight, és a dühös pillanatokat hozó III Ray (The King). A 12 dalt tartalmazó album a gitáros bevallása szerint egyfajta "vissza az alapokhoz" hozzáállásról tanúskodik:

"Adtam magamnak hat hetet arra, hogy megírjam a dalokat. A korai időkben ez volt a munkamódszerem, és ez most is nagyon inspirált engem" - mondta Pizzorno. "Minden felesleges sallangot kidobtam, ezek teljesen klasszikus szerkezetű nóták, nincs kísérletezés, és magamat sem akartam az előtérbe tolni. Semmi olyat nem hallhatsz, aminek nem kell ott lennie. Szóval igazi old school attitűddel közelítettem a dalszerzéshez".

Vagyis az előző, meglehetősen elektronikus hangzású 48:13 lemezzel szemben 2017-ben egy abszolút gitárközpontú cucc érkezett a Kasabian legénységétől. "Fogalmunk sincs, hová tűntek a gitárzenék, de mi most szeretnénk megmenteni az utókornak valamit belőlük. Egy nagyon pozitív albumot akartunk összerakni, ami tele van reménnyel és gitárokkal, hogy megmutassuk az embereknek: mindkettőnek megvan a létjogosultsága" - tette még hozzá a gitáros.

A Kasabian négy lemeze is a csúcsra jutott a brit listákon, megközelítőleg 5.5 millió lemezt adtak el világszerte, egy BRIT, hét NME és négy Q díj büszke tulajdonosai, és olyan fesztiválokon voltak headlinerek, mint a Glastonbury vagy a T in the Park - idén pedig a Sziget Fesztiválon is üdvözölhetjük őket.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 23.

Esőből virág lesz, éjszakákból lemez: The Black Keys új albummal érkezett!

Tavaly kiadott ‘Ohio Players’ című korongja után máris vadonatúj albummal jelentkezik az ötszörös Grammy-győztes The Black Keys. A ‘No Rain, No Flowers’ már elérhető CD és kétféle LP formátumokban. Weiter

2025. augusztus 23.

Hét év után visszatérő albummal jelentkezett a Good Charlotte

A vadonatúj ’Motel Du Cap’ című lemez merész visszatérést jelent a 30 évvel ezelőtt alapított amerikai rockbanda gyökereihez, miközben új utakat nyit és az eddigi legnyersebb, leghitelesebb energiát hozza, készen állva a zenekar személyesebb oldalának felfedésére is. Weiter

2025. augusztus 23.

Ed Sheeran és Rupert Grint újra együtt

Megérkezett Ed Sheeran legújabb felvétele „A Little More” címmel, a videóklip pedig ezúttal is emlékezetesre sikerült, ugyanis a szereplők – az előadó mellett – Rupert Grint (Harry Potter) és Nathalie Emmanuel (Trónok harca) színészek. Weiter

2025. június 23.

Coldplay újrahasznosítja az összes albumát

Feltarthatatlan fenntarthatósági küldetésük jegyében a brit együttes mind a 10 nagylemezét megjelenteti környezetbarát, fröccsöntési technológiával készült 140 grammos EcoRecords-ként. Ezzel a gyártás alatti szénkibocsátás 85 százalékkal kevesebb a megszokott ipari mértékekhez képest. Augusztus 15-én érkeznek ezek az új változatok és Magyarországon is elérhetők lesznek. Weiter

2025. június 20.

John Williams rajongók figyelem!

A Harry Potter rajongók most igazán örülhetnek, hiszen 2025. június 6-ától dupla bakelitlemezen lesz hallgatható az első négy film zenei anyaga. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky