2017. április 19.
Zord este elé nézhettek mindazok, akik kilátogattak a Mayhem budapesti fellépésére a Dűrer kertbe. Segítségükre voltak ezen a különleges estén a csehországi Inferno akiről sikeresen lemaradtunk és a magyar Sear Bliss Szombathelyről. Ők már a megszokott szintet hozták, feszes játék, harsonával. Bár a keverőpult mögött állva csak a lábcin hangját lehetett hallani és azt, hogy a dob elképesztő gépezetként üzemel. Közelebb lépve már tisztán hallható volt a lényeg maga a zene. Nagy András károgós hangja, Pál Zoltán harsona játéka, a két gitáros Vígh Zoltán ritmusa és Kovács Attila gitárja, valamint szólói is jobban érvényesültek.
Aztán a színpadra lépett minden idők egyik legkülönlegesebb és a legtöbb legenda által körüllengett zenekara a norvég Mayhem. Kék háttérvilágítás mellett sűrű füst közepette léptek színpadra, hogy az egyik legklasszikusabb Black Metal alapművet a De Mysteriis… albumot teljes egészében eljátsszák. Az első hangoktól kezdve tiszta volt, hogy nem lesz kegyelem, semmi engedmény a gyengéknek. Itt csak a kegyetlen zenei lövedékek adagolása várható cirka 55 percben. Mert más nem hangzott el, kizárólag a lemez számai.
A zenészek csukjákba burkolózva játszották végig az estét, Csihar Attila énekes pedig egy lerongyolódott lidércként járkált a színpadon és ontotta ránk brutális szövegeit, a maga kegyetlen, kultikus hangján. Attila abszolút egyedi amit csinál a mozdulatait és a hangját illetően, így egy-egy Mayhem koncertet akár egyfajta performanszként is felfoghatunk. A dobemelvény előtt egy asztal volt felállítva két égő gyertyával, amelyhez Attila néha hátrament, hogy a gyertyák fényénél hörögje/károgja a szövegeket.
Ahogy haladtunk végig a lemez számain, úgy gyalultak le a zenészek minket. A dobok és a felülről lelógatott cintányérok közül néha előtűnő HellHammer dobjátéka nem nélkülözte a kaotikus jelleget, pörgetései néha a káoszt hordozták magukban. Necrobutcher basszusa elveszett a zajtengerben, de ez nem is olyan zene, amiben nagyon keresnünk kellene a basszust.
A zenészek végig magukon tartották a csukját, Attila kb. az utolsó 3 számra vette le a fejéről a kámzsát, ekkor előtűnt a rajta levő rettenetes arcfestés. Nem ám a sima, hagyományos,” megszokott” Black-es arcfestés volt ez, hanem egy borzalmas arc a maga megfelelően félelmetes voltában.
A Mayhem méltó volt régi nagy híréhez, rendesen letették élőben a lemezt az asztalra. Sok zenekar tette/teszi meg, hogy néha az aktuálisan ünnepelt korábbi lemezét teljes egészében eljátsza egyéb számok kíséretében, de itt elégnek bizonyultak a De Mysteriis… album dalai, megállt a produkció a maga lábán 55 perc alatt is. Azt kaptuk, amit vártunk, kegyetlen gépelést, zajorkánt, gyilkos gitárjátékot és egy nagyon egyedi frontembert rettenetes hanggal. Ez maga a Mayhem, amely ezen az estén mindent vitt.