3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. április 18.

Épp most debütál Dallos Bogi albuma

Copyright:

A tavaszi napsütéssel érkezett Dallos Bogi vadonatúj albuma. A fiatal énekesnő Épp most című lemeze nem is lehetne aktuálisabb, hiszen a korongon szereplő összes szerzemény Bogi jelenlegi lelkiállapotát tükrözi. Ráadásul, mint a legutóbbi slágerének, a Méz című dalnak, így az új album többi szerzeményének sorait is saját személyes tapasztalatai ihlették.

Dallos Bogi három évvel ezelőtt lopta be magát a zene imádok szívébe, amikor üde, fiatalos lendülete a második helyre repítette a Dal 2014 műsorában. A We all és Feels So Right című fülbemászó slágerei hónapokig szerepeltek a rádiók toplistáján, majd a Fonogram-díjas énekesnő életében új korszak kezdődött: élő zenekaros koncertjei után megjelent új, szerzői albuma is, az Épp most.
 
„Egy igazi tavaszi-nyári albumot készítettünk, ami teljes mértékben a jelenlegi lelki állapotomat tükrözi. Ezért is lett a lemez címe az Épp most. Megtalálható rajta többek között a már ismert Már nem zavar, a 13-as ház, vagy a legutóbbi dalom, a Méz is. Szinte az összes dalt Budapest inspirálta, így egy igazi nagyvárosi album született.”  – kezdte Bogi, aki az albumon szereplő összes dalnak a szerzője is, épp ezért minden egyes szerzemény Bogi lelkéből szól.
 
„Az egész album rendkívül személyes ihletésű. Az összes dalt a saját tapasztalataim, vagy az életem szereplőinek és a barátaimnak az élete ihlette, sőt azok is inspiráltak, akik már nincsenek jelen a mindennapjaimban. Elmondhatom, hogy a szerzőtársaimmal, Závodi Marcellel, Szepesi Zsolttal, Takács Zoltán Jappánnal és Szebényi Danival egy igazán szerethető albumot hoztunk össze. Kedves Peti szerzeményeként pedig szerepel a lemezen egy Belau featuring is, a Somebody told me so.” – árulta el Bogi, aki új albumát április 20-án mutatja be az A38 hajón.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky