3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2016. november 24.

Megjelent a Belau bemutatkozó nagylemeze

Copyright:

A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a hazai zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar a nyár folyamán közel 40 koncertet adott, köztük a legnagyobb hazai fesztiválokon. Az első lemezük, The Odyssey címmel a napokban jelent meg, amelynek exkluzív bemutatóját az A38 Hajó fedélzetén tartják 2016. november 26-án.

A Belau kezdetben szóló projektként, később duóvá bővülve körülbelül egy éve tűnt fel a hazai zenei palettán. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.

A Belau egy év alatt számos sikernek örülhetett: tavaly több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, több komoly rádiós játszással is büszkélkedhetnek. A fiatal formáció nyáron közel 40 állomásos turnén vett részt, ahol többek között olyan eseményeken is fellépett, mint a Sziget, a Balaton Sound, a Paloznaki Jazz Piknik vagy a tavaly Európa legjobb fesztiváljának választott kolozsvári Untold.

Kedves Péter kezdetben egyszemélyes projektje - Buzás Krisztiánnal és élőben session zenészekkel kiegészülve - időközben zenekarrá nőtte ki magát. A Belau első, The Odyssey című lemezén a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül olyan tehetséges fiatal énekesnők kaptak kiemelt szerepet, mint Antonia Vai, Dallos Bogi, Herrer Sára, Myra Monoka és Szécsi Böbe. A 12 számos nagylemezt Kováts Marci keverte, míg a hozzátartozó artwork Buzás Krisztián munkája.

„Év elején kezdtünk el dolgozni a nagylemezen és igyekeztünk egy olyan tematikus albumot megalkotni, amelyet, ha valaki meghallgat, akkor bepillantást nyerhet abba, hogy milyen hétköznapokról is áhítozunk mi magunk. A dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a Földközi-tenger térségében és ezt a világot szeretnénk még jobban átadni azoknak, akik eljönnek a lemezbemutatónkra, ahol több különlegességgel és meglepetéssel is készülünk.” – mondta Kedves Péter, a Belau megálmodója.

A külföldön is pozitív kritikával illetett zenekar a nyári koncertdömping után november 26-án adja lemezbemutató koncertjét az A38 Hajón, pár nappal később pedig Londonban lép fel.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. More

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. More

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. More

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. More

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky