3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. november 15.

Ez csak egy Shima projekt

Copyright:

A Nils zenekar közel 10 év után döntött úgy, hogy ebben a formában nem folytatják a közös munkát, de ez korántsem azt jelenti a tagok teljesen visszavonultak. Pogány János együttes frontembere most Shima projektjével tér vissza a vérkeringésbe, amelyet nyáron már a Petőfi Rádión mutatott be.

Honnan jött a Shima ötlete?
Shima: Eredetileg a Nils zenekar folytatásaként indult, de túl sok dolog változott meg, kevés kapcsolódási pont maradt, sokat változott a stílus, a hangulat, a hangszerelés, szóló projekt lett és megváltozott a név is.

Mik az elképzelések a Shimával kapcsolatban?
Shima: Pillanatnyilag, ahogy működik az engem teljesen kielégít, amíg nincs rá kifejezetten igény addig nem szeretnék zenekart építeni köré, közben beszálltam az Indigó utcába basszusgitározni úgyhogy színpad hiányom nincs. Ezen kívül sok zenésszel dolgozom együtt, mint hangmérnök, producer. Zenei producer szakra járok éppen az ImPro-ba. Most jön ki az első dal, igazából még kicsit azon agyalok, hogy merre haladjon ez az egész tovább. Az elmúlt egy évben igyekeztem egy csomó számot nagyon rádióbarátra formálni, tök kevés sikerrel viszont mivel nem játsszák agyon, nem kötelező megjelentetni, magamtól pedig cikinek érzem annyira, hogy elgondolkodjak azon, hogy milyen stílus irányt vegyen is ez az egész történet. Ez lehet, hogy végre most ráébresztett arra, hogy szarjak az egészre és olyan dolgokat próbáljak ki, amiket tényleg szeretnék. Szerencsére technikailag szinte már semmi akadálya, gyakorlatilag bármilyen zenei hangulatot, szandot, megoldást  össze tudok rakni csak a dalszerzői és énekesi képességeim határolnak be, az meg mindenkit. A Kirajzanak most pont félig pop félig mély, még gurulhat ez a történet bármerre.

 

 

 

Egy ilyen projekt esetében milyen hosszú távú célok lehetnek?
Shima: Szerintem most már az, hogy csináljak valamit, amire visszanézve én tudom azt mondani, hogy értékes minden külső siker vagy sikertelenségtől függetlenül.

Érdemes odafigyelni tehát erre a kibontakozó félben lévő Shima projektre, hiszen a Kirajzanak egy remek kezdőlöket lehet valami egészen izgalmas megszületéséhez, melynek a klippremierje 2016. november 15-én lesz a Petőfi Tévén, majd másnap az online a Lángoló Gitárok oldalán délelőtt 11-kor.

[link]
[link]

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky