3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2016. október 20.

A Kaleo csodás klipjei Izlandra repítenek minket - és nem akarunk hazajönni

Copyright:

Hazánkban a Kodály Methodnak köszönhetően nem számít újdonságnak, ha egy klipet extrém helyszíneken, extrém körülmények között, élőben forgatnak le. Az izlandi Kaleo legújabb projektjében egy vulkánban, egy gleccseren és egy isten háta mögötti kis kápolnában forgatta szebbnél szebb, jobbnál jobb videóit.

Az együttes sikertörténete egy izlandi kis falucskában indult, ahol három gimnazista srác úgy döntött, hogy bandát alapít. 2012-ben még egy fővel bővültek, ekkor alakult meg a jelenlegi formáció, illetve ekkor választották maguknak a Kaleo nevet, amely hawaiiul hangot jelent. A négyes eleinte kisebb fesztiválokon játszott, egészen 2014 tavaszáig, amikor az „All The Pretty Girls” számuknak köszönhetően világszerte ismertté váltak.

A Rolling Stones által a ’10 előadó, akiről tudnod kell’ listába válogatott banda tavaly költözött át Izlandról Nashville-be, ahol a legmenőbb producerekkel dolgoztak együtt. Az új, nyáron kiadott albumukat többek között Jacuire Kinggel alkották, aki a Kings of Leon és James Bay munkásságában is közreműködött.

Az új albumról három számhoz is olyan klipet készítettek, amely Izland szépségét mutatja be a Kaleo zenéje mellett. A videók különlegessége, hogy extrém helyszíneken, élőben készülnek el és minimális utómunka után kerülnek fel a netre. A debütáló „Way Down We Go” forgatásánál egy még aktív izlandi vulkán belsejébe merültek le a fiúk, a minimálisan bevilágított, sötét vulkánbelső egy sejtelmes, sötét hangulatot ad az amúgy is darkos számnak.

A következő bravúros klip egy izlandi kápolnába kalauzolja a nézőket, az „I Can’t Go On Without You” vágás nélkül, egy snittben veszi fel a templomban zenélő fiúkat: kézről kézre, arcról arcra, ki-be zoomolva látjuk a felvételt, a közeliknek köszönhetően mi is ott fagyoskodunk a padsorok között.

A legújabb, egyben legrizikósabbnak tűnő videó a napokban debütált: „Save Yourself” című számukat egy izlandi gleccseren balanszírozva adják elő – a dal témája és a süllyedő jéghegy tökéletes szimbiózisa miatt a klip egyértelműen a kedvencünk az eddigiek közül.


 

A Kaleo lemeze júniusban jött ki, és alig várjuk a következő, kreatív megjelenést a bandától!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Seguir

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Seguir

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Seguir

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Seguir

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky