3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. augusztus 24.

Dan Patlansky: az A38 Hajón lép fel a zseniális blues-rock gitáros

Copyright:

Augusztus 29-én tér vissza Budapestre Dan Patlansky, akit Joe Satriani vendégeként ismerhettünk meg 2015-ben a Kongresszusi Központban. A blues-rock műfajt öntörvényűen és igen nyitottan kezelő zseniális gitáros ezúttal új, Introvertigo című stúdióalbumát bemutató turnéja keretében lesz látható az A38 Hajón, a tatabányai VoluMen felvezetése után.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az idén 35 éves Dan Patlansky Dél-Afrikában született, de mára az európai közönség előtt is ismert, hiszen 2015 őszén ő játszott Joe Satriani előtt a Shockwave turné 25 állomásán, 10 országban - köztük Magyarországon is.

A tüzes gitárjátékkal és magával ragadó énekhanggal bíró fiatal előadó első lemezét 18 évesen adta ki, így lassan már két évtizedes előadói tapasztalattal rendelkezik. A Standing At The Station című debütáló albumot követően 2004-ben kapta első nagy kiadós szerződését, 2005-ben és 2006-ban pedig már New Orleans-ban mutatkozhatott be, Selwyn Miller menedzseri munkájának köszönhetően. Az igazi áttörést az eredetileg 2014-ben kiadott Dear Silence Thieves című album hozta meg, melyet a mértékadó Classic Rock magazin az év albumai közé sorolt, és más zenei magazinok is az év végi kedvencek között hozták. A lemez a 2012-es 20 Stones-hoz hasonlóan a brit iTunes 20-as blues slágerlistájának előkelő helyére küzdötte fel magát a megjelenés hetében.

Idén Dan immár hetedik, Introvertigo című új lemezével turnézik, mellyel a tervek szerint hamarosan az Egyesült Államokba is eljut. Az európai turné részeként Budapestre is ellátogat, ahol első önálló koncertjét adja majd augusztus 29-én az A38 Hajón. Az este vendége ezúttal egy ígéretes hazai formáció, a tatabányai VoluMen lesz, melynek dalai igazi időutazó szerzemények: valahová a füstös rock és blues kocsmák vidékére, máskor meg épp egy nagyvárosi környezetbe repítenek el. A zenéjük visszanyúlik egy korábbi, talán izgalmasabb, közvetlenebb, nyersebb és minden mesterkéltségtől mentes korszakba, újra idevarázsolja, megidézi azt.


2016. augusztus 29., hétfő 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Dan Patlansky, VoluMen koncertek
Belépő: 2900 Ft, a koncert napján 3500 Ft
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky