3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2016. február 29.

Marina & The Diamonds első hazai klubkoncertje

Copyright:

Napjaink egyik legizgalmasabb és legőszintébb dívája, Marina Dimandis tavalyi, nagysikerű Sziget Nagyszínpados koncertje után most végre klubkoncerten mutatja be sokszínű karrierjének legfontosabb dalait. Mégpedig 2016. március 3-án, Budapest szívében, az Akvárium Klubban.

A magyar közönség még csak fesztiválon láthatta a bombasztikus formában lévő, sokszor extravagáns művésznőt, most viszont végre részesei lehetünk a látványos önálló showműsorának. A görög gyökerekkel rendelkező walesi énekes-dalszerző 2010-ben került rivaldafénybe. A BBC Sound of lista második helyét megkaparintó művésznő ekkor jelentette meg első, The Family Jewels című nagylemezét, mely elég nagyot szólt, hiszen olyan dalok szerepeltek rajta, mint a Hollywood vagy az Oh No! Ezt követte a különböző női alakokat megjelenítő, az előzőhöz képest sokkal kommerszebb irányba elmozduló Electra Heart. Tagadhatatlan, hogy a színes-szagos rádióbarát popdalok egy sokkal szélesebb körrel ismertették meg az énekesnőt, és egy igen magas lépcsőfokot ugrott az ismertség ranglétráján. Ám az áttörés ellenére Marina platinaszőke haját hátrahagyva – és alteregóját nemes egyszerűséggel kinyírva - úgy döntött, visszatér a gyökerekhez. Így született meg a tavaly megjelent harmadik nagylemez, a Froot, amelynek érdekessége, hogy teljesen egészében ő írta és csupán egyetlen producerrel (David Kosten) dolgozott rajta. A már művésznevében is – a Diamonds elnevezés ugyanis nem a zenekarát, hanem rajongóit takarja – roppant közvetlen énekesnő ezzel végérvényesen ledöntött egy falat, és megmutatta cseppet sem hétköznapi önmagát. A családi okok miatt decemberről márciusra halasztott Neon Nature turné ugyanis minden eddigieknél színesebb, és látványosabb. Extravagáns outfitekből, na meg persze slágerekből biztosan nem lesz hiány. A bombasztikus formában lévő díva három szekcióban adja elő ezen az estén eddigi három albumának legfontosabb dalait.

 

 

Marina & the Diamonds Vendég: Mary Popkids
2016. március 3., csütörtök
Akvárium Klub

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. trvať

2025. augusztus 29.

Éljen a diktatúra!

Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. trvať

2025. augusztus 26.

A Textilgyárba költözik az Irodalom és blues zenés est

A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. trvať

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. trvať

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky