3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2016. február 5.

Itt az új Elton John album

Copyright:

Három évvel a nagysikerű Diving Board LP után a mai napon jelent meg Elton John új stúdióalbuma, mely a ‘Wonderful Crazy Night’ címet viseli.

„Egy olyan gitárcentrikus lemezt akartam, amit arénákban tudunk játszani. Pályafutásom során még soha nem készítettem ennyire gyors és energikus albumot, mint a mostani, hatalmasat szól.” – nyilatkozta Elton.
 
Elton az albumot 17 nap alatt írta meg és vette fel T-Bone Burnett segédletével Los Angelesben.
 
„Pont ugyanúgy zajlott minden mint amikor a Yellow Brick Road-ot vagy a Honky Caheau-t vettük fel a 70-es években.”
 
A lemezen  közreműködött Bernie Taupin szövegíró, aki az elmúlt 48 évben rengeteg slágeren dolgozott együtt Eltonnal, olyan számokon, mint például a ’Candle In The Wind’, ami azóta is mindenidők legjobban fogyó dala. Az albumon továbbá hallható Nigel Olsson dobos, akivel Elton a ’60-as évek óta dolgozik együtt, illetve  a gitáros Davey Johnsotne, aki ’71-es első közös fellépésük óta szintén állandó zenekartagnak számít.
 

forrás: Universal Musis Hungary

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky