2015. október 28. | Stewie
A bandák élete során törvényszerű, hogy változáson megy át a zenei stílusuk (kivétel az AC/DC, akik hatvan éve ugyan azzal tudják felrázni a világot). Van, ami előre, van, ami hátrafele vezet, de a lényeg, hogy nem állóvizek. Most a Fish! koncertje közben éreztem, hogy már nem az underground, konzervből zenélő halakat hallom.
Az estét egy haveromnál kezdtem, nem kevés whiskyvel, így csak a Kies második felére értem oda (itt jegyezném meg, hogy, bár remek helyen van a Negra, sajnos messziről nehéz kiszúrni, és ez megnehezíti a tájékozódást, főleg vaksötétben, táblák nélkül). Ennyi idő is elég volt, hogy rájöjjek, hogy a Kies a tökéletes előzenekar: jól felpörgeti a népet, készen állsz tőle a bulira, de amint lelépnek a színpadról, egy számuk dallamát nem tudod visszaidézni, és így nem terelik el a figyelmet a főzenekarról.
És akkor Senor Halék. Remek hangulatot teremtettek, a számok jól szóltak, hibátlan performansz volt. A közönséggel is jól bántak, akik egész estés pogóval hálálták meg (egy cafatjaira esett cipőm bánja, de megérte). Viszont végig ott motoszkált bennem, hogy valami más. A számok máshogy szólnak, a lendület más, és nem tudom, hogy hogyan. Az új daloknál viszont egyértelműen éreztem, hogy nem azt a klasszikus háromakkordos underground punkot hozzák, mint eddig. Hogy mit arról fogalmam sincs, teljesen különbözőek a számok, és a zenekar tagjai se akarták elárulni, hogy merre veszik az irányt. De az biztos, hogy a régi élményért már senki ne menjen Fish! koncertre. Viszont az új is nagyon jó eddig. Bár úgyis a hamarosan esedékes új lemez fogja meghatározni, hogy merre dől a fa.