3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2015. június 28. | -gabriella-

Nemzetközi szintű bulit csinált a Vad Fruttik

Copyright:

2015. június 27-én a Budapest Parkban ünnepelte a Vad Fruttik, fennállásának 10. évfordulóját. Azt már előre lehetett sejteni, hogy a zenekar nagyon készül a koncertre és különleges színpadi képpel várnak minket, de azt hiszem ez a látvány mindenkit megdöbbentett. Az elején leírom: ment az Izabella….

A zenekar egyébként egy fél napos programmal látta el a rajongóit, ugyanis délután már közönségtalálkozót tartottak a helyszínen, majd fél 8-tól az Esti Kornél játszott. Igazából erről erőteljesen lemaradtam, szóval érdemben csak a Boldogság, te kurva című dalról tudok nyilatkozni. Az meg jó volt. Egyébként az Esti Kornél nagyon aranyosan csinált is a színpadon magról „születésnapi” fotót. Az este sztárjai ezután következtek.

Kétség nem fér hozzá, hogy a zenekar hivatalosan is hazánk legnépszerűbbjei közé tartozik. Nyilván ezt a Parkos teltház is jól példázza, és ez nem csak a születésnap miatt volt. Gondolom. Mindenesetre annyit már tudtam előre, hogy olyan színpadi show-val készülnek a srácok, ami biztos maradandó élményt nyújt mindenkinek. A színpadról kifutó vezetett a tömegbe, iszonyat fénytechnika mindenhol, a dob alatt végig ledfal, fentről pedig három háromszög lógott le, amikből kirajzolódott egy VAD felirat. Az egész kicsit glória jellegű volt. Már a koncert elején lehetett érezni, ez a koncert tényleg más lesz, mint a többi. Természetesen a zenekar tagjai is kiöltöztek a jeles napra. Marcell például pikkelyszerű anyaggal borított ezüst zakóban állt előttünk. Legalábbis egy darabig. Sajnos ez hátulról nem látszott annyira, de így is jó volt.

Tracklist: Ahogy korábbi cikkemben említettem, a zenekar megszavaztatta mely régi és új számokat játsszák le a Parkban. A nagyjából két órás buli alatt elhangzott élőben az Orgonák (ez állítólag kuriózum), újból lement az Izabella, a Tánc, az Embergép, Limonádé, Boroskóla és Béke presszó trió. Volt még a Nem hiszek, Sárga zsiguli és társai. Két óra hosszú idő. Nem akarok az örök károgó lenni – úgyis az leszek -, de személy szerint nagyon sajnáltam, hogy a Bús szamba már nem fért bele. A koncerten most kevesebb idő jutott az átvezető szövegekre, bár az énekes néha-néha kiszólt a közönséghez. A fénytechnika mellett (Pálocska Petinek innen is gratulálok), a legjobb a kifutó volt a színpadon. Az egésznek olyan hatása volt, mintha nem is egy magyar produkciót néznénk. És szerintem ennél pozitívabbat visszajelzést nem kaphat egy zenekar sem.

Minden elfogultság nélkül mondhatom; a Vad Fruttik méltóképpen ünnepelte meg magát a Budapest Parkban. Ennél szerintem nem is kellett több, és valószínű az a zenekarnak is lejött a közönségük mennyire hálás nekik. Különben nem lettek volna ennyien.

Még egyszer ennyi évet kívánunk és sok hasonló bulit!

-gabriella-

Fotók: Vad Fruttik Rajongói Klub (facebook)
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 6.

A januári elcsendesedéshez ad kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky