2015. június 23. | -gabriella-
Ahogyan az elmúlt évek tapasztalata mutatta, idén is a péntek volt a Fishing legerősebb napja. És nem, ismét nem a koncertekről beszélek. Jó, egy kicsit arról is, viszont a napunk kezdetén ismét a Boldogság, te kurva lankáin röhögtük ki magunkat és beszéltük meg a semmit. Terveink első körben: kis pihenő, fröccs/sör és slam poetry. Simon Márton in da house!
Azért harminc felé már nem olyan egyszerű összevakarnia az embernek magát, főleg ha sátorban alszik. Ráadásul úgy, hogy a szomszédok három és fél milliméterre sírnak tőle. A hajnali virradatban, rutinosan már nem zavartattam magamat, csak kiszóltam, hogy „kuss”. És lőn csend. Majd 1 óra múlva, teljesen értelmetlen sitt lapátolásra ébredtünk, akkor valaki más szólt ki: „Nem lehetne hangosabban?”. Aztán a szomszéd S-es srác jött át fogkrémet koldulni, akkor a csapat harmadik tagja küldte el őt a kurva anyjába. Szóval ez a szociográfia a Fishingen reggel 6 és 9 között.
A többi annyira nem izgalmas, találtam egy rohadt jó szendvicset és boldog voltam. Meg másnapos. Egy tök véletlen korzózás során láttuk meg Simon Mártont, és akkor már pontosan tudtuk, hogy a slam poetry-re kell menni. És nem csak miatta. A Quimby beállása természetesen ezzel egy időben zajlott, viszont fellépők nem zavartatták magukat. Az egész story házigazdája Kövi volt, aki meglepően humoros „versekkel” szórakoztatott minket, majd jött egy lány versenyző, akin betegre röhögtük magunkat. Nem az ő hibája, de ő más vonalat képviselt. Simon Márton volt nyilván a legjobb, illetve fellépett egy harmadik srác is – az ő nevére nem emlékszem -, de fogjuk a fröccsre. Mindenesetre délután háromkor ennél szebbet el sem tudtam volna képzelni. Főleg a Borfalu atmoszférája miatt. Ezért is kellett visszamenni Szekeres Andrásra, az Elefánt akusztik után. Utóbbi nagyon jó volt, pláne mert az új PMFC Színpadon léptek fel a rossz idő miatt. Ettől függetlenül megvolt a maga bája. Visszatérve Szekeres Andrásra, nekem igencsak kedvemre való volt a muzsika. És a lánya is nagyon cuki!
Lassú készülődést követően, embert varázsolva magunkból PASO-ra vártunk a szakadó esőben. A domboldal tetején, mások mellé zsúfolódva egy ordenáré tömegként kezdtünk irgalmatlan ivásba. Nem volt előre eltervezett, de az egymásra licitált történeteinkkel szórakoztattuk egymást. Egyébként a PASO nagyon jó volt, a Trónok harcával kezdtek –ezt biztosan állíthatom-. Amikor az ember nem tudja pontosan felidézni mely számok szóltak a háttérben, akkor csak annyit ír: lejátszották a klasszikusokat. És így is volt. Mindenesetre a rossz idő ellenére, rengetegen buliztak rájuk, mi pedig csak pofáztunk tovább. Egészen addig, amíg e nem kezdődött a 30Y koncert. Kit lep meg, ha azt mondom, gyűlölöm őket? Igen, senkit. Mellesleg ez már semennyire sem igaz, szerintem ismét én próbáltam meg túlénekelni hátulról a tömeget. Pécsi tánctanár, Bogozd ki, Sötét van, meg ilyenek. Az esőben tökéletes volt. Le is mentem legalább egy lankát, hogy a hangosítón keresztül élvezhessem a hangulatot. S-es barátunkat itt vesztettem el. A koncert végén szétszéledt a társaság, azzal a felkiáltással: „nézzünk körbe, Quimby-n ugyanitt!”.
Ekkor látták egymást utoljára!
-gabriella-