2015. június 22. | -gabriella-
A 2015-ös Fishing on Orfű több szempontból is az utóbbi évek egyik legjobb bulija volt, és ebben nagyban közrejátszott a nulladik napi Kispál és a Borz koncert. A rutinos és kevésbé rutnios FOO látogatóknak sem okozott túl nagy meglepetést, hogy Lovasiék itt fognak ismét visszatérni. Ezzel párhuzamos ütemben fogytak a jegyek is, melynek eredménye lett a négy napos teltház. És még így is családias volt. Ezt más fesztivál nem tudja!
Nagyon senkit nem untatnék utazásunk részleteivel, de azt be kell vallanom, hogy idén éreztem először azt, nem sok kedvem van az egészhez. Gondoltam, mindegy mi lesz, végülis ez egy buli, senki nem kényszerített bele a fesztiválszituációba. „Majd sodródom az árral, aztán Kispálra meg eltáncikálok”. Gabi féle taktika az élethez. Ehhez képest, változott meg minden a fesztiválra való belépés első pillanatától. Jó, nyilván a sátorállítás, meg nyűglődés nem a legjobb része az egésznek, de valahogy olyan volt, mintha el sem mentünk volna. Természetesen ezen az érzésen sokat lendített az is, hogy a színpadok elhelyezkedése semmit nem változott, csak a nevük lett más. A Boldogság, te kurva megvan? A fesztiválozók humorát jól tükrözi, hogy a pár nap alatt lezajló Nagyszínapad névválasztó kampány győztese végül ez lett. És természetesen ezen a pódiumon lépett fel Lovasi András a.k.a Vágó István és zenekara is. De ne szaladjunk ennyire előre!
Sátorállítás alatt, az Üllői Úti Fuck énekelték nekünk, hogy „csokor a kézben”, majd fröccsel a kezemben már Szabó Balázsra meneteltem az ételek felé. Nagy szerencsémre idén hála istennek a Borfalu mellett laktunk, így alig 50 méter választott el ultimate szerelmemtől Németh Janótól és az alpolgármesterektől. Innen is köszönöm nekik a hangulatomat! És pontosan emiatt érezhettem már magam zseniálisan Heaven Street Seven koncerten! Szerintem a világ legjobb buliját adták, rohadt jó volt a vizuál, ment a Márta, meg a Tudom, hogy szeretsz titokban és nyilván minden klasszikus. És az sem zavart, hogy Szűcs Krisztián kissé be volt rekedve. Persze ez lehet csak egyfajta búcsúnosztalgia érzés volt a zenekar felé, de én speciel nagyon élveztem. Méltó befejezése volt ez orfűi karrierjüknek, én azt mondom!
Itt még több fröccs/sör következett és 22.00-tól már a Kispál és a Borz állt a színpadon.
Viszonylag hátra húzódva tekintettünk le a bandára, mivel mi mégsem vagyunk a „hard core” rajongók, legyenek azok elől, akiket ez tényleg érint. Az első sokk akkor ért, amikor megláttuk magát az énekest és Vágó Istvánra hajazó szakállát. Innentől csak Favágók koncertként aposztrofáltuk, az amúgy korrekt, ámde nem túl hosszú bulit. Aki arra számított, hogy eljön Emese, lesz Tiszai Pu. és Zsákmányállat, az jó lóra tett. Nekem mintha egy Jutka is rémlene, de őszinte leszek, az egész buli egy nagy hatalmas masszaként áll össze. És nem az alkohol miatt. Szerintem én végig azt kiabáltam: „Ez kurva jóóóó, ez kurva jóóóó!!!”, ezért ez maradt meg. Meg a tömeg, ami számomra nem volt zavaró, de én egy másik dimenzióban voltam elfoglalva a Kispállal az agyamban. Meg az a kép, amit a koncertről készítettem és nagyjából egy replika Jackson Pollock festmény pontos mása. Azt sikerült megállapítani, ez a koncert jóval hangulatosabb és „kispálosabb” volt, mint a 2014-es. Talán azért, mert ezeket a számokat már jóval többen ismerik, mint az 1987 körül kiadottakat. Mindenesetre várom a teljes koncertet a youtube-on, addig pedig hallgassa meg mindenki sok szeretettel a Zsákmányállatot, a hálás közönség énekét és a búcsút:
-gabriella-
Külső fotó forrás: Facebook