3423 zenekar 12498 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2015. június 22.

Fuck! - Egy Park-koncert jelmondata!

Copyright:

A Hollywood Undead - Asking Alexandria - Bury Tomorrow - Motionless in White kvartett Park-béli koncertje felrobbantotta a budapesti szórakozóhelyet. Poptól a core-ig mindent hallhatott az összegyűlt tömeg, boncolgassuk ezt az egész jelenséget egy kicsit jobban!

Az AA-HU közös turné bejelentésekor már egyértelművé vált, hogy a jelenlét kötelező (de legalábbis kötelezően ajánlott) minden mainstream rock muzsikát kedvelő fiatal részére, hiszen ennél kedvezőbb párosítást aligha pakolhattak volna össze a szervezők. Aztán mikor a két felszopó banda kiléte is kitudódott, onnantól kezdve már e jegy is megvolt. Szóval izgatottság és örömmel teli elégedettség vegyes koktéljával szívemben közelítettem meg a VIP-szektort, hogy minden egyes hangot és látványelemet megszemlélhessek mind Nektek, mind magamnak.

A kezdés igencsak matiné volt, hiszen a Bury Tomorrow már 17:10-kor megnyitott az estét, de hál' Istennek ez sem Jason-éket, sem a közönséget nem zavarta. A brit kvintett olyan magas szinten tudja hozni a zenéjét élőben, hogy számomra érthetetlen, hogy miért nem övezi őket jóval nagyobb rivaldafény (ugyanezen kérdés vetődött fel bennem egyébként a februári Veil of Maya buli után is, azzal a bandával kapcsolatban). No szóval, slágerparty-t kaptunk a srácok legjobb dalaiból, mindössze fél órás időtartamban, amely indokolatlanul rövidnek tűnt akár a Motionless in White-hoz, akár a két főbandához képest. Mivel szerény személyem inkább a Bury miatt ment, mintsem a másik három banda miatt, sajnos kicsit elszontyolodtam, de azért Danny-vel még készült egy közös kép, csak a miheztartás végett (hehe). Szóval a lényeg, hogy a Bury volt az este egyetlen bandája, akik mindenféle rásegítés és playback nélkül csinálták meg a bulit, csak ők öten és a hangszereik. Ezért külön gratuláció nekik még innen a gép elől is! Nem is értem, hogy rockzenében hogy mehet playbackről a vokál vagy az ének, de erre majd később visszatérünk...

A Motionless In White következett egy kisebb (értsd: rohadt hosszú, amely minden banda között megmaradt) szünet után, akik zenéjét kb. death-rock-ként tudnám aposztrofálni, de nekem kicsit katyvasz volt az egész. Az elején pattogott a mikrofon, ami nagyon idegesítő volt; a maszkok és jelmezek röhejesek voltak (talán az évezred eleji emo-őrületbe még belefértek, de most…), hagyják meg ezt inkább a Slipknotnak; a dalok meg tökegyformák... Nem is értettem, hogy miért övezi őket ekkora, kultikus imádat a rajongók részéről, akik Bury óta megkétszereződtek. Kétféle dalt tudtam elkülöníteni a majd' egyórás koncert alatt: a háromnegyedes (és/vagy triolás) és a négynegyedes változatokat, amúgy mindegyik ugyanazon sémára épülő, unalmas, erőltetett töltelék volt (komolyan, az AC/DC változatosabb dalokat ír). Kövezzetek meg, de nem éreztem a banda létjogosultságát egy ekkora volumenű rendezvényen. A playbackes vokál sem indokolta a játékidő hosszúságát, de a rajongók élvezték, szóval biztos jó volt...

A legnagyobb tömeg Hollywood undead-re gyűlt össze, akik hatalmas hangulatot varázsoltak a Park-ba, hiába minden negatív ellenérzésem, el kell ismernem, zseniális buli volt! A slágerek itt is röpködtek minden albumról felváltva, a vetésforgóban gitározó és éneklő - rapelő zenészek minden dalnál érdekességet jelentettek, hogy éppen ki melyik hangszeren játszik majd, a közönség pedig együtt pulzált a srácokkal, akik nagyon élvezték az egész estét. Nem is csoda, hogy ennyit járnak ide koncertezni, ha ekkora szeretet övezi őket (teljesen jogosan)! A magam részéről a „We Are”-t nagyon hiányoltam a setlistből, de a többi sláger azért kárpótolt ezért a kis hiányosságért, hiszen tényleg minden volt, amitől egy egyszeri, zeneszerető ember jól érezheti magát: színpadon kisgyerekek, akusztikus koktél-sláger, rockos, keményebb dalok, disco-betét és pumpálós-dal, plusz az elmaradhatatlan „Can Your Hear Me” a katarzissal a végére. Az a dal még mindig epikus! Plusz külön élmény volt, hogy a srácok a koncert közepe felé megszabadultak a maszkoktól és teljes pofijuk földi valóját mutatták a rajongóiknak. Ez dicséretes részemről, mert nem vagyok nagy híve a maszkoknak (ha eddig ez nem tűnt volna fel - hehe). Szóval a HU egy csillagos ötöst kap a teljesítményére!

Az estét az az Asking Alexandria zárta, akik énekes cserén estek át idén, ráadásul éppen Danny Worsnop esett ki a bandából, aki számomra az egész zenekar sava-borsát jelentette (főleg az utolsó album vokál-témáit tekintve). Az új sráccal kiadott dal ("I won't give in") egy átlagos dal, átlagos énekléssel, így várakozásba vegyülő kétségekkel vártam a bandát. A zene teljesen jó volt, ezt tudjuk/tudtuk eddig is, Ben Bruce-ék turnéztak már annyit életükben, hogy a régebbi dalokat hiba nélkül, csukott szemmel hozzák. Kritikus pont tényleg csak az énekteljesítmény lehetett, amelynél számítottam playbackre (főleg a Hegyaljás koncert után), de arra annyira nem, hogy ha éppen nem a playback megy, akkor a közönségénekeltetés. Nem tudom, hogy Denis vagy Jared Leto énekel-e kevesebbet egy-egy saját koncertjén, de mindenesetre igazán illúzióromboló volt látni és hallani, hogy minden, énekileg kritikus részt a közönségre hárított Denis. Jó hangja van, kétségtelen, sokféleképpen tudja használni, ezt is aláírom, de sajnos Danny után ez eléggé kevés, ugyanis pont az a kis plusz veszett ki az egészből, amit az előző frontember tudott hozni: az érthető hörgéseket és a kiváló tisztákat. Sajnos itt egyikből sem kaptunk sokat, de Denis becsületére váljon, a tisztái tényleg nem rosszak. Ellenben a „Final Episode” viszont már tényleg túlzás volt, ami a playback és a közönségénekeltetés részét illeti, hiába csak bonusként tolták el a mindössze 40 perces (!!!) szett végén. Ráadásul az új albumról is mindössze két dalt hallhattunk, úgyhogy összességében sajnos van még mit csiszolódnia a bandának és Denisnek.

Mindezen hiányosságok ellenére elmondható, hogy a Park hangosítása kellően jó és érthető dalokat produkált számunkra, a bandák odatették magukat, amennyire csak lehetett, a közönség pedig vevő volt mindenféle játékra és mozgásra-éneklésre. Nálam az estét buli szempontból a Hollywood Undead, zenei szempontból pedig a szívemnek legkedvesebb bury Tomorrow vitte, de azt hiszem, hogy minden banda rajongója megtalálhatta a számítását. Az érdeklődés mértékét tekintve pedig kijelenthetjük, hogy több ilyen koncertet kéne összehozni idehaza!

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2017. szeptember 21.

A Fish! vagy a Supernem nyerte-e a csatát?

Az idei nyár méltó lezárása volt számomra a szerdán megrendezett Fish! vs. Supernem összecsapás a Parkban. Valahogy leírta az egész fesztiválszezonomat 2 órában. De persze gondolom mindenki arra kíváncsi inkább, hogy ki nyerte az összecsapást. Hogy az elején lelőjem a poént: nem a közönség. Tovább

2017. július 18.

Az egyetlen és legjobb headlinerem: Tinie Tempah

Amikor láttam a line-upot az EFOTT-on egyik headliner sem izgatott különösebben fel. Azonban a tavalyi Tinie Tempah koncert tetszett a Szigeten, így gondoltam legalább egy főkoncertről tudósítok. Tovább

2017. július 18.

Csökkenő emberszám, csökkenő készültség- EFOTT 4. nap

Az utolsó napjához érkezett a fesztivál. 6 nap talán kicsit már sok volt, és ez már az egész fesztiválon meglátszott. Tovább

2017. július 18.

Miért nem lehet normálisan elhelyezni a színpadokat?

Bár egy kicsit erős a cikk címe, de nem véletlen: tavaly már tisztán látszott, hogy a színpadok elhelyezése nem megfelelő, viszont nem tettek ellene semmit az EFOTT szervezők. Pedig nyilvánvaló a dolog. Tovább

2017. július 18.

Remek koncertek, remek közönség- EFOTT 3. nap

A 2. napi sold out után, a 3. napra is eljutottunk az utolsó jegyekig, és nem fogyott el a tömeg. Szerencsére kedvenc bandáim pont úgy játszottak, hogy el tudjam kerülni a tumultust. Vagyis én azt hittem… Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky