3427 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2015. május 14.

NEM az utolsó RATM tribute koncert a Trackben

Copyright:

Azt hiszem, a legjobb hírrel kezdem a cikket, minden felvezetés nélkül: nem ez volt az utolsó Subscribe tribute koncert. A többször is megerősítették, hogy lesz még Budán kutyavásár (azaz tombolás). És a koncerten való bulizás után kimondhatom, hogy ez a legjobb hír, amit a héten hallottam.

Az idő szerencsére megint ideális volt, igazi tombolós napsütés volt, így nem kellet nagyon beöltözni. Az előzenekar, a Fatal Error szerintem egy kicsit korán kezdett, de a hangulatot így is maradéktalanul megalapozták. Az új lemez élőben is remekül hangzik, Norbi bemutatkozása, pedig remekbeszabott lett. Sajnos nem voltak túl sokan, inkább még alapoztak az emberek, de az már az ő hibájuk, kimaradtak a jóból.

A Rage koncertre viszont megtelt a tér, kis híján teltház volt (szemre). A fiúk ki is tettek magukért, fantasztikus koncertet adtak. Elhangozott az összes klasszikus, egyetlen RATM rajongónak nem lehet egy rossz szava se. Csongorok olyan energiával játszottak, amit öröm volt nézni. Ez a lendület átment a közönségre is, és olyan pogó lett a küzdőtéren, amire mindenki sokáig fog még emlékezni (ha másért, a sok zúzódás miatt, amit bezsákoltak az éjszaka során).

Volt azért egy kis üröm és az öröm mellett: a hangosítás megint nem volt az igazi. Itt szeretném megkérni a Barba Negrát, hogy vegyenek fel egy hangosítót, főleg a novemberi Apocalytica koncertig, mert hihetetlen, hogy még kb. egyszer sem volt normális a hangzás (mondjuk legalább mindig más a gond, és változatos).

De ez legyen a legnagyobb gond. Összességében hibátlan koncert volt, és azon kívül, hogy alig birok járni a kék foltoktól, teljesen megérte elmenni, és máris várom a következő bulit.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. szeptember 16.

Mókás kedvű Morcheeba koncert a Balaton Piknik legvégére

Voltunk már Morcheeba koncerten többször is korábban, de mindeddig egész más élményt nyújtottak a brit együttes fellépései. Gondolkoztunk, mi történhetett tegnap az énekesnővel, és arra jutottunk, vagy valamilyen tudatmódosító, vagy pusztán a Balaton, az éjszakai fényekben pompázó Gömbkilátó, és/vagy az erdő illata igézhette meg őt, hogy olyan bolondozós hangulatba jusson…de igazából mindegy is, a hangja csodás volt ezúttal is, a fellépés pedig egyben energikus, kellemes és bájos! Tovább

2019. szeptember 16.

Altatódal, háttérzene – de így imádtuk: José Gonzalez volt a Balaton Pikniken

Nem voltunk félrevezetve, tudtuk, mire számítsunk zenei fronton a Balaton Pikniken. Büszkén hirdették a szervezők az eseményleírásban, hogy nem fogjuk kirúgni a ház oldalát, és hajnalig bulizni se akarunk, helyette chillezős, kellemes, háttérzenének való fellépésekre készüljünk. Így is volt, köszönhetően José Gonzaleznek – amit vártunk, meg is kaptuk, élmény volt. Tovább

2019. augusztus 21.

Tűzijáték helyett Bury Tomorrow

2019. augusztus 20-án tért vissza hozzánk Nagy-Britannia egyik legjobb metalcore bandája, hogy a sok előzenekaros, matiné időpontos koncert és fesztiválos fellépés után végre önállóan, saját jogon adjanak egy felejthetetlen koncertet a rajongóiknak. A bemelegítésről a két év hiátus után visszatérő Inhale Me gondoskodott. Tovább

2019. július 29.

Pénteki levezetés, avagy Nova Prospecten jártam

A csütörtöki Architectset muszáj volt valami könnyedebb, de legalább annyira szerethető koncerttel lefojtani, a Nova Prospect tetőteraszos bulija az A38-on pedig erre tökéletes választásnak bizonyult. A bemelegítésről a szegedi Colmena és a fővárosi Touch Me Not gondoskodott. Tovább

2019. július 29.

Az Architects még mindig hibátlan élőben

Csütörtökön a brit metalcore legjobb élő bandájának választott Architects bizonyította a Budapest Parkban, hogy maximálisan kiérdemelték a fenti titulust! A bemelegítésre csak honfitársakat hoztak a szigetországból, névlegesen a Loathe, a Rolo Tomassi és a While She Sleeps bandáját, akik mind méltónak bizonyultak a hatalmas színpadra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky