3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2015. március 14.

Valami volt a Levegőben! Halott Pénz volt az Akváriumban

Copyright:

Péntek 13-án este az Akvárium Klub Nagy Hall termében Halott Pénz lépett fel a vendég Passed közreműködésével. A 20 állomásos klubturné budapesti állomásán Marsalkó Dávidék mellett olyan hírességek is feltűntek, mint az Ivan & The Parazol énekese, Vitáris Iván, vagy a Punnany Massifból ismert Felcser Máté.

Az első akkordok kicsivel kilenc óra után szólaltak meg, amikor már teljesen felállt a zenekar, és a közönség is készen állt, hogy belevesse magát a partiba. Természetesen már a koncert előtt néhány órával megtelt a terem. A Benned minden megvan című ismert slágerükkel kezdődött a koncert, ahol a fiúk segítségére volt a tinik nagy kedvence, az Ivan & The Parazol énekese. Ezután pedig nem volt megállás, sokban következtek a jobbnál jobb slágerek, amelyeket a közönség egyértelműen kívülről énekelt. A Harmadik szám egy olyan sláger volt, amit szinte mindenki ismeri és mindenki szereti. Az a dal következett, amely videoklip szempontjából az egyik, hanem a legkiemelkedőbb Halott pénz szerzemény, amelyet egyedi, különleges egysmittes technikával forgattak, ez volt a Nem Érinthet meg.

Felcsendültek még olyan ismert számok, mint az a dal, amiben formás női testrészt dicsérnek a fiúk, a tőlük megszokott stílusban. Volt Avangard hip-hop is, es ha már a női testrésznél tartunk, akkor meg kell említeni a Helló Lányokat is, hiszen szintén az egyik kihagyhatatlan már-már klasszikus volt tegnap este. Az izgalmak és a fél literes sörös dobozok száma is fokozódott, amikor feltűnt a színen Felcsek Máté, akivel a Rendes Pénzként megalkotott Abba című dalt adták elő. Az Ugyanúgy Hallaszt még az elsők között készítették, és hogyha a hangszerelést és a dalszöveget nézzük, kétségtelenül ez Dávidék legkiemelkedőbb közönségkedvence. És ha már a kedvenceknél tartunk, akkor meg kell említenünk az est fő eseményét, ugyanis dalpremiert tartottak a Valami Van a Levegőben négymilliós nézettséget is elért dal egy olyan remix változatából, amelyet eddig még sehol sem hallhatott a közönség.

A koncert végén Dávidnak az az ötlete támadt, hogy mi lenne, ha a közönség ben a lányok és a fiúk felváltva énekelnék a Valami van a Levegőben refrénjét, amiből aztán egy hatalmas featuring következett és ezzel az este tökéletes lezárása.

Szandi

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 6.

A januári elcsendesedéshez ad kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky