3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2015. január 30.

Middlemist Red és Carnival Youth koncert az A38-on

Copyright:

Debütáló nagylemezük novemberi teltházas bemutatója után a Middlemist Red ismét visszatér az A38 Hajó gyomrába a szintén kiváló lett Carnival Youth társaságában.

Míg egy évvel ezelőtt a Middlemist Red neve csak a zenei blogokat figyelők fülében csengett ismerősen, mára az Index „A Szám” című alternatív dalversenyének és a Deezer nemzetközi tehetségkutatójának első helyével a zsebükben szinte nincs olyan zeneszerető, aki ne hallotta volna a zenekar sikertörténetét, mely elsősorban erőteljes, húzós, neo-psych rock zenéjüknek és a tagok között működő páratlan összhangnak köszönhető. A Middlemist Red novemberben megtöltötte a Hajót a Supersonic Overdrive lemezbemutatójával, decemberben pedig elkészült első klipjük is, a Multicoloured Drive. A zenekar idén tavasszal készül első Európa turnéjára, ám az elsők izgalmas sora mellett, öröm az ismert és kedvelt koncertterep is, így most, a zenekar pár hónappal teltházas lemezbemutatója után ismét visszatér az A38-ra, hogy idei első koncertjével megmozgassa a hajópadlót!



Előttük a lett Carnival Youth játszik, akik hasonló utat jártak be Lettországban, mint a Middlemist Red. Az indie, neo-folk zenét játszó zenekar tavaly jelentette meg debütáló, Never Get Enough című kislemezét, melyet ősszel a No Clouds Allowed nagylemez követett, a kettő közötti időszakban sorra járták Európa legnagyobb fesztiváljait és klubjait, így aki figyelmes volt, már a Szigeten és a GMK-ban is hallhatta a Carnival Youth-ot.

•    Időpont: 2015. február 7. 20:00   
•    Helyszín: A38 Hajó, Budapest Petőfi híd, budai hídfő
•    Belépő: 1800 Ft, elővételben: 1200 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.

Az OTP Junior kártya tulajdonosok most féláron vehetnek jegyet a február 7-i Middlemist Red és Carnival Youth koncertre. A kedvezmény mind az elővételi, mind a helyszíni jegyekre érvényes, de egy kártyával csak egy kedvezményes jegy vásárolható.

•    Facebook esemény: [link]
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Weiter

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Weiter

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Weiter

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Weiter

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky