3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. november 6.

Standing Ovation - Első magyar színházi rockfesztivál

Copyright:

November 6-án este 19 órától a független színházaké a főszerep: a kéthelyszínes minifesztiválon színészek (és nem csak színészek) zenélnek az A38 Hajón. Komoly kísérleti produkciók nyújtanak kezet alkalmi bulizenekaroknak, fellép Péterfy Bori és Zságer-Varga Ákos, utóbbi lemezlovaskodni is fog, és még egy lemezbemutatóra is sor kerül: Hámori Gabriella itt adja először nagy színpadon új nagylemezének anyagát. A fesztivál bevételeit a Független Előadóművészek Szövetsége számára ajánlják fel az esemény szervezői.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az idei év egyik legnagyobb színházi-zenei meglepetése volt, hogy Hámori Gabriella, három év külföldi munka után hazatérve nem mással kezdett bele szólólemezének megírásába-felvételébe, mint Poniklo Imrével, az Amber Smith és a Poster Boy frontemberével. A Nem örmény népzene című album pár nappal ezelőtt jelent meg, és bár szűk körben már bemutatták, az első igazi, "színpados" koncertpremierre most kerül sor.

Az indie-pop zenész és a népszerű színésznő együttműködéséből megszületett finom hangulatú, elegánsan hangszerelt középtempós dalokból álló lemez zenei alapjait döntően Poniklo szerezte, szövegeit pedig közösen írták. Egyfajta pop-alapú, de erősen szövegközpontű "indie-sanzon" albumról van szó, aminek az előadók szerint folytatása is lesz.

 

 

A HOPPart Társulat tagjai Ascher Tamás és Novák Eszter színművészetis osztályából kerültek ki, ők voltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem első zenés színész-osztályának hallgatói. Képzett hangszeres zenészek, akik egyben profi prózai színészek is, és úgy gondolták, legjobb, ha ezeket a képességeiket együtt, egy társulatban kamatoztatják. Mindent ők csinálnak, és mindehhez önmagukat kísérik, de nem a megszokott, musicales szórakoztatóipari stílben, hanem egyfajta alternatív színházi nyelvet használva. Elegánsan és könnyedén lavíroznak Bob Fosse Chicagója és Shakespeare Coriolanusa, a sitcom és a kortárs opera világa között. Egyszerre színészek és zenészek, játszanak szerepet és hangszeren, adják önmaguk zenekarát és az előadás résztvevőit. Ezúttal az A38-ra számtalan telt házas koncert, lemezbemutató és fellépés után visszatérő Péterfy Bori a vendégük, aki a Krétakör és a Nemzeti Színház volt színésznőjeként, illetve nagyon népszerű popsztárként igencsak érti ezt a kettősséget.

A Szakértők zenekar eredetileg Kaposváron alakult, és a Mohácsi János rendezte Csak egy szögben játszott először. Azóta számtalan előadás közreműködője volt, nemcsak a Csíky Gergely Színházban, hanem például a budapesti Nemzetiben is, de sokszor feltűnt a POSZT-okon, vagy az Átriumban (ez utóbbiban monumentális, ötvenszámos és legalább ennyi vendégfellépős műsorral). A Kovács Márton vezette társulat muzsikájában keveredik minden műfaj, ami csak színházi lehet: népzene, dzsessz, szving, kuplé, sanzon, hangulatteremtő aláfestő zene és még sorolhatnánk. Ahogy Mohácsi János fogalmaz: igazi "hungarikum hangáradat".

 

 

Zságer-Varga Ákos is játszik velük (Zagar), aki lemezeket is pakol majd az est során, ahogy szokta, egy bemutató nélküli premier party keretében.

A Kompánia Színházi Társulat előadásaira jellemző a zenei központú dramaturgia, éppen ezért nem meglepő, hogy a tagok önálló zenei produkciókkal, koncertekkel is fellépnek. Az általuk alapított, nevét az egykori észak-ázsiai ősmasszívumról nyerő Angara zenekar célja, hogy az autentikus népzenét kiegészítse a dzsessz improvizációs technikáival. A koncert-előadásokon elsősorban a népdalok és a dzsessz-sztenderdek összefüggéseit keresi és mutatja be, mindeközben komolyan kísérletezik a modern harmóniavilággal és a legkülönbözőbb zenei formákkal. A hangszerek között a lanttól a gordonon és a gitáron át a nájlonzacskóig sok minden megtalálható, a végeredmény pedig az egyedi hangvételű feldolgozások eklektikus, mégis egységes világa.

A Bekvart alapvetően a Bánfalvi Eszter Kvartett rövidítése, és nagyjából fedi is a valóságot, attól a két apróságtól eltekintve, hogy egyáltalán nem kvartett és a remek színésznő, Bánfalvi Eszter egyáltalán nem tagja a zenekarnak. "A színész az új rocksztár!" felkiáltással csajozós rockot játszik, és a tagok saját bevallásuk szerint is elég jól néznek ki. Koncertjeiken rengeteg minden megtalálható: sör, pezsgő, szép lányok, részeg fiúk, hangos gitárok (több mint amennyi kell), exbarátnők és leendő barátnők, sztárvendégek.

 

 

A 19 órakor a Kiállítótérben bemutatásra kerülő előadás kivételes az Artus Kortárs Művészeti Stúdió történetében, hiszen kizárólag zenészek adják elő. Azonban ami megszületett, nem csak magas színvonalú zene, hanem akció, kép, mozdulat, jelenlét: koncertszínház, ahol valódi "ensemble"-együttműködés és szabad alkotói felfogás egyesült Debreczeni Márton rendezésében. A művészek a vízbe érkezés pillanatát próbálták meg háromdimenziós modellként körbeforgatni, és megvizsgálni a fiú, az apa, a paraszt, a halak vagy egy műhold szemszögéből. A versből, a mítoszból, improvizációkból, beszélgetésekből szőttek organikus belső partitúrát. A koncepció szerint egy műhelybe "hívják meg" a hallgató-nézőket, ahol a két férfi, apa és fia röpülésének fekete dobozát kinyitva, minden mozzanatból hang, ritmus, zene lesz.

A38 hajó (Budapest, Petőfi híd budai hídfő)
2014. november 6., csütörtök 19:00

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky