3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2014. november 3.

Michael Bublé Budapesten: Show-nak kevés, koncertnek színvonalas

Copyright:

A tavaly júniusban indult, 66 állomásos To Be Loved turné múlt hét vasárnap Budapestre is elérkezett. A többszörös Grammy-díjas énekes, Michael Bublé Kelet-Európában a Papp László Sportarénában debütált show-jával. Bár Bublét egyesek az unatkozó feleségek, a romantikáról álmodozó szinglik és természetesen a melegek egyik ikonjának tartják, ennél azért jóval többen, és jóval sokszínűbb társaság volt kíváncsi a produkcióra vasárnap. A jegyek a budapesti koncertre már október elején elfogytak, a show telt házzal ment le 12 ezer ember előtt.

Az énekest Magyarországon talán leginkább a 2005-ös albumján szereplő Feeling Good című dal előadójaként ismerhetik, melyről egyúttal sokan hiszik, hogy egy James Bond film betétdala volt. Lehetett volna, de valójában sosem volt az, viszont a videóklip kétségtelenül egy hidegháborús kémjelenet köré épül és a hangszerelés is a klasszikus nagyívű, vonósokra és rézfúfósokra alapozó Bond-stílusra hajaz. Ezenkívül Michael Bublé a karácsonyi vásárok, bevásárlóközpontok lejátszási listáinak elmaradhatatlan szereplője, talán nem is tudjuk, de azt a sok-sok öröközöld karácsonyi dalt hosszú évek óta a kanadai énekes búgó hangján hallhatjuk az áruházi hangszórókból.

A kétévesre tervezett turné tavaly júniusban indult Londonban, ahol az O2 Aréna két hét leforgása alatt 10 alkalommal telt meg, csordultig. A To Be Loved címet viselő, nyolcadik studióalbum köré épülő turné akkora sikerrel indult Angliában, hogy az eredetileg tervezetteken túl, idén decemberben további két este erejéig visszatér Michael Bublé az O2-ba. A jegyek természetesen már mind elkeltek.

Ezek után talán nem csoda, hogy izgatottan vártuk a budapesti koncertet, kíváncsiak voltunk arra, hogy az általunk szeretett zene mellett, vajon milyen pluszt adhat a show, amiért még az egyébként igencsak elkényeztetett és válogatós londoni közönség is odavolt.



A budapesti koncert egy még éppen tolerálható késés után azzal a Fever című számmal indult, amit mások mellett olyan énekesek adtak már korábban elő mint Elvis Presley vagy éppen Madonna. Az említett előadókkal ellentétben Michael Bublé azonban nem csinált nagy felhajtást a dal köré, hanem a már az albumról is ismert verzióban egy szál nagybőgő kiséretében indította a dalt és a koncertet. A rövid bevezető után Bublé a zenéhez passzoló, mímelt, flegma képet vágva kezdett bele az első sorba, Never know how much I love you…,  melyre a közönség mértéktartó üdvrivalgással válaszolt. Az ilyenkor szokásos, jó estét Budapest, örülök, hogy itt lehetek ebben a csodálatos városban típusú köszöntés után, sorra következtek az új albumról olyan számok mint az eredileg Frank Sinatra által sikerre vitt You Make Me Feel So Young és az olyan saját szerzemények is mint az Amerikában most is toplistás It’s a Beautiful Day vagy a Close Your Eyes.



Az új albumról előadott saját szerzemények érezhetően kisebb élményt okoztak a magyar közönségnek. Bublé meg is jegyezte, hogy úgy érzi Magyarország nagyon hasonlít az ő hazájához, Kanadához, legalábbis abban a tekintetben, hogy mindenki jólnevelten, kissé feszengve ücsörög a székén, pedig ő itt ma este egy fergeteges show-val készült. Szerencsére az újdonságok mellett elhangzottak azok a klasszikus Bublé-slágerek is, mint a magyar rajongók által is jól ismert Home, Everything, Cry Me a River vagy a már említett Feeling Good, ezeknél a daloknál a közönség sem maradt ülve, állva, táncolva, tapsolva kísérték az énekest.

Bublé azzal a felvezetővel kezdte a koncertjét, hogy a dalait bárhol meg lehet hallgatni, ezért ő, itt, ma este nem egy koncertet, hanem egy nagyszabású show-t akar bemutatni. Hacsak a mozgószínpadon beúszó vonósnégyes, a színpad irányából a közönségre okádott papírszívecske-áradat vagy a kiskutyás, kisgyerekes, videomontázs nem számít show-nak, akkor az eredeti cél biztosan nem sikerült. Nagyszabású show-t nem láttunk, de egy színvonalas koncertet mindenképpen, a magyar vonósokkal kiegészült zenekar végig hibátlanul kísérte az énekest. Az este végére ismét egyértelművé vált, ami eddig is sejthető volt, hogy Michael Bublét nem a zeneszerzői képességeiért, és nem is a színpadi mozgásáért, hanem a csodálatos hangjáért szeretjük, melyet a karácsony közeledtével egyre gyakrabban fogunk viszonthallani a már említett bevásárlóközpontok hangszóróiból.

István

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky