3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2014. szeptember 25.

Saját koncerttel érkezik a Jethro Tull gitárosa

Copyright:

Saját dalai mellett Jethro Tull klasszikusokkal, illetve ritkán hallható, vagy éppen szellemesen átdolgozott dalokkal vár mindenkit a Tull gitárosa, Martin Barre október 11-én a Petőfi Csarnokban. Az exkluzív hangulatú, ülőhelyes koncerten Barre saját zenekarával játszik majd, előttük pedig egy tehetséges blues-rock énekesnő, Shelly Bonet mutatkozik be.

Martin Barre 43 évig tevékenykedett a 60 millió lemezt eladó Jethro Tull tagjaként, gitárjátéka meghatározó összetevő volt a progrock zenekar sikerében. Évtizedes teljesítményével Martin komoly elismerést és tiszteletet vívott ki magának. Az Aqualung című dalban található gitárszólót az USA-ban a 25., Nagy Britanniában a 20. legjobbnak választották meg. A Crest of a Knave című lemezen nyújtott teljesítményéért pedig Grammy díjat is kapott 1988-ban.

A Jethro Tull albumok mellett Martin számos egyéb előadóval is együttműködött, köztük Paul McCartney-val, Phil Collins-szal, Gary Moore-ral, Joe Bonamassával és Chris Thompsonnal. Martinnak volt alkalma egy színpadon állnia Jimi Hendrix-szel, a Fleetwood Mac-kel, a Pink Floyddal és a Led Zeppelinnel is.

Az elmúlt években Martinnak lehetősége volt összehívnia saját zenekarát, mellyel élőben igazi Tull klasszikusokat adnak elő. A zenekar, melynek tagjai mind a Jethro Tullhoz hasonló együttesekben képezték magukat, kiválóan alkalmas a jól ismert darabok, és néhány ritkán előkerülő tétel előadására is. Énekesként a buzukin is játszó Dan Crisp hallható, George Lindsay dobol, Richard Beesley szaxofonon és klarinéton játszik, Alan Thomson basszusgitározik, Barre pedig a gitár mellett mandolinon zenél.

A koncerten közel sem csak az anyazenekar dalait hallhatjuk majd, hiszen Barre már 1992 óta készít szólólemezeket. 2013-ban jelent meg a hatodik, Away With Words című album, most szeptember 28-án pedig Order of Play címen jelenik meg az új lemez, mely egy afféle élőzenés kiadványként értelmezhető. A felvételt ugyanis közvetlenül egy hosszas turné, illetve egy fesztiválfellépés után, közösen rögzítette a zenekar egy stúdióban, így egy igazán élő hangzású és autentikus hanganyag született.

Ugyanezt az élményt kapják azok, akik október 11-én ellátogatnak a Petőfi Csarnokban tartandó ülőhelyes koncertre, amelyen egy amerikai származású, de Németországban felnövő fiatal énekesnő, Shelly Bonet is részt vesz. Shellyre nagy hatással voltak az édesapja által kedvelt blues és rock előadók, mint a Led Zeppelin, Howlin Wolf, Elmore James, vagy T-Bone Walker. A saját zenekarával érkező énekesnő 14 éves kora óta áll színpadon.

Martin Barre & Band, Shelly Bonet koncertek
2014. október 11., szombat 20 óra
Petőfi Csarnok, Budapest 1146, Zichy Mihály út 14.
Belépő: 6500 Ft, a koncert napján 6900 Ft. a koncert ülőhelyes, helyfoglalás érkezési sorrendben
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Continuer

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Continuer

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Continuer

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Continuer

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky