3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2014. szeptember 17.

Óriási bulival indított a VIII. BME Egyetemi Napok

Copyright:

Fergeteges hangulattal, vérpezsdítő zenékkel és rekord látogatómennyiséggel kezdett az ősz legnagyobb hallgatói bulija, a nyolcadik BME Egyetemi Napok.

Megérkezett a napfény és a jó idő, tökéletes időzítéssel, hogy felszárítsa az utolsó nedvesség-cseppeket is és kezdődhessen az ősz legnagyobb hallgatói eseménye. Percről percre, óráról órára egyre többen lettünk, egyre hangosabbak és az est végére már olyan magaslatokon szárnyaltunk, amit előtte elképzelni sem tudtunk. Már nyitás előtt megérkeztek az érdeklődők, akik az utolsó bérlekért versengtek.

A Bëlga szókimondó dalszövegeivel megadta a kezdő alapot, amelyre a Brains felépíthette a saját kacsalábon forgó villáját. A közönség üvöltve üdvözölte őket, a koncert alatt együtt énekeltek, ugráltak és szinte eggyé váltak a közösséggel. A kevés ritmusérzékkel megáldott embereknek sem okozott problémát a zenét követni, hiszen ki ne érezte volna a padló rengését a talpa alatt, a mellkasában a basszust. A koncertélményről csak szuperlatívuszokban lehet beszámolni. Mc Columbo az egekig magasztalta a Műegyetemet, hiszen „ha ilyen bulit tudnak csinálni a szervezők a diákoknak, akkor igazán jó hely lehet”.

A bemelegített és felizgatott tömeg már alig várta a sztárfellépő színre lépését. A Sigma-ra hatalmas tömeg gyűlt össze az OTP Bank Nagyszínpad sátrába. A nagy slágerek egymást követték, és amikor felhangzott a nyár egyik legnagyobb kedvence, a Nobody To Love, megtörtént a katarzis, amivel se a tomboló közönség, se a DJ duó nem tudott betelni, így újra és újra nekikezdett az imádott dallamnak. „Érzitek…?” –Igen éreztük, mindannyian, együtt.

A buli hajnal négyig tartott, a fáradhatatlan közönség szép számú csoportja a zárásig maradt. Hihetetlen energikus kezdésen van túl a rendezvény, úgy látszik a közönségben még maradt annyi szufla az egész nyáron át tartó fesztiválozás után, hogy teljes erőbedobással vesse bele magát az őszi szezonba. Az első nap után már egy kérdés maradt: mi lesz még a következő két napban? A válasz egyszerű, fergeteges buli, igazi fesztiválhangulat, hiszen mindenki tudja: BME Egyetemi Napok - az egyetemi és fesztiválérzés közös ereje!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky