3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. szeptember 9.

Visszatér a Hiperkarma!

Copyright:

Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az underground zenei színtér idei legnagyobb, legizgalmasabb bulijára kerül sor október utolsó napján a Pecsában. A Hiperkarma zenekar eredeti felállásában visszatér, megtartva régi szokását: különleges díszletek között halloweeni koncertet ad, ám ez alkalommal a két nagylemez dalai mellett a teljesen új, Konyharegény című album dalait is bemutatják.

A Hiperkarma a 2000-es évek talán legfontosabb magyar együttese volt, két nagylemezük jelent meg és népes rajongótábort gyűjtöttek maguk köré. Bérczesi Róbert sokak véleménye szerint a legtehetségesebb szövegírók egyike, de sajnos kábítószer-függősége teljesen elhatalmasodott rajta, amire a zenekar is ráment: 2007 őszén közel négy évre felfüggesztették működésüket. 2011-ben ismét újult erővel koncertezni kezdtek, de nem tartott sokáig a lendület, mert a frontember még mindig nem jutott túl a krízisen.



Az idei év nagy változást hozott: Robi teljesen kitisztult, a zenekar stúdióba vonult és rögzítettek 11 vadonatúj dalt, és készülnek a lemezbemutató koncertre. Az új lemez dalain érződik, hogy Robi 10 évig csiszolgatta, formálta őket. Így ezek a nóták letisztult, megújult, de erőteljes Hiperkarma-hangzást sejtetnek, a koncertekről már ismert dalok pedig határozottabb karaktert kaptak. Az új lemez a koncert napján jelenik meg a tervek szerint.
A koncerten szinte az összes hiperkarma dal elhangzik, lesznek meglepetések és vendégek, és természetesen a Halloween-bulihoz méltó látvány, professzionális hangzás.

A Hiperkarma Halloween-en lesznek további fellépők is, a fiatal Patikadomb, a népes rajongótáborral rendelkező Bermuda, illetve a lemezjátszók királynője, DJ Viki.

Jegyek elővételben kedvezményes, 3400 Ft-os áron válthatók az Arborétum Egzotikus Növénybárban (1075.Budapest, Holló u. 10. - A Gozsdu udvarban), 3900 Ft-os áron a Ticketportal országos jegyiroda hálózatában és a www.ticketportal.hu oldalon. A koncert napján, a helyszínen 4300 Ft a jegyár.

Hiperkarma Halloween és lemezbemutató, Patikadomb, Bermuda, DJ Viki
2014. október 31.
PeCsa (Petőfi Rendezvényközpont, Budapest, XIV. Zichy Mihály út 14.)
Jegyár: 3400, 3900, 4300 Ft  
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky