3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2014. július 14.

Erős buli a nyár közepén az A38 Állóhajón

Copyright:

A tavalyi nagy sikerű Devils Nectar után a hazai mocsár királyai idén sem pihentek: július végén érkezik a második pokol szagú Apey & The Pea album, a Hellish. A lemezt a koncert után lehet majd csak előrendelni, illetve megvásárolni, addig is a nyakakat kötelező bemelegíteni az A38 Állóhajón, ahol teljes egészében hallható lesz az új lemez 2014. július 18-án pénteken.

Apiék előtt kebelbarátjaik, a márciusban Hell Sweet Hell című második nagylemezét bemutató Grand Mexican Warlock viszi le a fejeket. A mexikóiaktól már nem szokatlan, kripli felállásban adják ezt a koncertet is: egy júniusi próbán egy gitárnyakat követően Szabó Laci keze is eltörött, bár ez az incidens mit sem von le a műsor értékéből, sőt olyan produkciót láthat a közönség, amire - remélhetőleg - többször nem kerül sor.

A csónakringatást a Néhai Bárány kezdi, akik az elektroval támogatott alter-post-rock muzsikájukat kiemelkedően jól tálalják. A dobos-énekes poszton feszítő Burucs Szabi eszes szövegei mellett a banda többi tagja is megérdemli a figyelmet.

20:30-kor indul a buli az A38 koncerttermében.

Apey & The Pea - Hellish lemezbemutató
Grand Mexican Warlock
Néhai Bárány
A38 Hajó, Budapest
2014. július 18. péntek
kapu 20:00
start 20:30

jegy: elővételben 1000.- / helyszínen 1400.-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Seguir

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Seguir

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Seguir

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Seguir

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky