3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. július 2.

Elindult a Döglégy on Summer tour 2014!

Copyright:

Minden rock ’n’ roller számára a nyár egyet jelent a fesztiválidénnyel, ami persze nem létezhet Ganxsta Zolee és a Kartel nélkül! Ahogy az lenni szokott, Zolee-ék ott lesznek szinte mindegyik kisebb-nagyobb hepajon országszerte, és az előjelek tükrében parádés hangulatú koncertek vannak kilátásban. Különösen jó ómen a Fishing on Orfűn elkövetett performansz, ugyanis a csapat a Quimbyvel egy időben csinált teltházas bulit!

A Döglégy on Summer 2014-re keresztelt széria rögtön június 25-én folytatódott egy pazar bulival, az ország egyik legkisebb településének nagy sikerű, tradicionális dzsemboriján a Megyer Campen, majd sorra jönnek a kihagyhatatlan nagy fesztiválok: július 6-án VOLT, július 16-én EFOTT (amire ezúttal Miskolcon kerül sor), augusztus 1-jén pedig a FEZENen súlyt le a Kartel. Közben útba esik néhány kisebb, de annál feelingesebb esemény is: július 26-án TősFeszt a lakiteleki Tőserdőben, illetve augusztus 2-án a mezőtúri East Fest.

Persze nem marad Kartel-buli nélkül az otthon maradó fővárosi publikum sem, július 2-án az A38 hajó fedélzetére érkezik a banda, ahol a Supernem zenekar két tagja, Szabi, és Tibi segít be a srácoknak.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky