3426 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2014

2014. június 3. | Ó.Zs

Punk-Metalcore fúzió zenekar támad a Szigeten

Copyright:

Akik szeretik a punk, a rock, a metal, a core zenét, a tiszta ének vegyítését a screamoval azok örülhetnek, hiszen kishazánkban a Sziget fesztiválon bemutatkozik, A Day to Remember zenekar.

A kezdet 2003-ra tehető, amikor a gitáros Tom Deeney és a dobos Bobby Scruggs úgy döntöttek, hogy sok sikertelen próbálkozás után létrehoznak egy új bandát.  Miután megtalálták a megfelelő tagokat a projecthez, elkezdtek dolgozni a saját, egyedi hangzásvilágukon, és elindultak meghódítani a környező városok klubjait.

A turné meghozta a gyümölcsét, hiszen 2005-ben szerződést kötöttek a Indianola Records kiadóval, így lehetőségük nyilt kiadni az első nagylemezüket, ami And Their Name Was Treason névre hallgatott.

Két évvel később a következő lemezt már új kiadóval és új dobossal vették fel, ám az irányvonal változatlan maradt. A áhított siker ezzel az albummal érkezett meg, a Billboard’s listán az előkelő tizenhetedik helyet foglalták el, az Egyesült királyságban Kerrang! Awards díjkiosztón a legjobb nemzetközi új előadó díjra jelölték őket, amit bár később nem nyertek meg, de jelezte, hogy felfigyelt a világ a zenekarra.

A csapat azóta három albumot adott ki, legutóbb 2012-ben Common Courtesy néven, aminek az európai turnéja 2014 nyarán fog befejezőni, aminek egyik állomása a Sziget fesztivál. A srácok először fognak Magyarországon zenélni.

Személy szerint már nagyon várom az augusztus 12-i koncertet, biztos vagyok benne, hogy óriási hangulatot fognak varázsolni a színpadon.
Aki az említett stílusok bármelyikét kedveli, annak igazán ajánlom mind az eseményt, mind a zenekart.

Ó.Zs

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. december 12.

Premier - Sziget Aftermovie 2014

Megérkezett a 2014-es Sziget aftermovie-ja, vagyis sok-sok emlékezetes pillanatot tartalmazó hangulatfilmje. Az utóbbi évek egyik legerősebb Szigetének múltidéző videóját a hajtás után mutatjuk. Tovább

2014. október 10.

Indul a nagy fesztivál-szavazás

Négy „szigetes” fesztivál ismét versenybe száll Európa fesztiváljainak legnagyobb elismeréséért. A hajtás után megmutatjuk, hol tudtok szavazni a kedvenc fesztiváljaitokra, és főként a négy érintett hazai rendezvényre: a Sziget, a B My Lake, a VOLT és a Balaton Sound is jelölt egy-egy kategóriában. Tovább

2014. augusztus 27.

Nemzetközi képzőművészeti workshop a Szigeten

A Kelet-Európa Vurstli, Magyarország legnagyobb utcaszínházi produkciója, hamisítatlan kelet-európai életérzésével idén is ott volt a Szigeten, és a berlini fal leomlásának huszonöt éves jubileumán határsávját fiatal képzőművészek nemzetközi művésztelepével gazdagította. Tovább

2014. augusztus 22.

2400 ellátás a Szigeten

Fennállása óta idén számlálta legtöbb látogatóját a Sziget: 415 ezren mentek el Magyarország legnagyobb zenei fesztiváljára. A biztonságos bulizásról gondoskodott kint a Helperek: 520 fős stábja összesen 2384 esetet látott el. Ha bízunk abban, hogy egy embernek maximum egy egészségügyi problémája volt, ez azt jelenti, hogy minden 174. látogatónak volt szüksége segítségre. Tovább

2014. augusztus 19.

Parasztvakítás felsőfokon - Calvin Harris a Szigeten

A Sziget vasárnapi napja nem arról volt nevezetes, hogy az lesz az utolsó, hanem hogy a záró estén Calvin Harris játszik. Ez nagyjából annyira különleges, mintha azt mondanák holnap paprikás krumpli lesz ebédre és pontosan ennyire villanyozott fel a tudat. Azért a lézershow miatt nyilván megnéztem. Haha. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky