2014. január 27. | govinda
Január 23-án a Muzikum klubban került sor az Ivan & the Parazol kollektív születésnapjának megünneplésére. Joggal számíthattunk arra, hogy világégés-szerű buli legyen belőle, de tulajdonképpen egy hangulatos, bensőséges, boldog kis „zsúr” kerekedett – ami egyébként semmivel sem volt rosszabb, mintha szétszedtük volna az egész nyolcadik kerületet.
Nyolc óra tájban már tömve volt a Muzikum fogadóterme, aminek egyrészt örültünk, hiszen ez azt jelentette, megint sikerült egy népes közönséget összehozni, másfelől viszont már akkor baljós érzés fogott el, eléggé levegőtlen helyiségről lévén szó. A személyzetnek köszönhetően azonban legalább a fárasztó manőverezés alól mentesültünk – dicséret jár nekik ezért, és az egész este folyamán nyújtott készséges segítségért. No de vissza a koncerthez: néhány perccel bejutásunk után a teljes közönség megrohamozta a nagytermet, de sem akkor, sem pedig a későbbiekben nem volt részünk a klubkoncerteken megszokott helyezkedésben, tülekedésben, szükséges kellemetlenségekben – mintha tényleg mindenkin kizárólag az öröm és a büszkeség uralkodott volna.
Hogy nem is egy, hogy nem is kevés dologra van oka a zenekarnak és a közönségnek is büszkének lenni, azt rögvest az első két „programpont” bizonyította: egyfelől Horváth Gergelynek, az MR2 jól ismert hangjának elismerő felkonf-beköszöntője, másfelől az ezt követő 10+ perces kisfilm, amely a csapat két amerikai turnéjának videoanyagából készült. Aki valamiféle nagyszabású, dicsőséges bemutatóra számított, annak csalódnia kellett: kaptunk helyette egy színes, felszabadult hangulatú, poénos válogatást az Államokban eltöltött néhány hétről – olyat, mint a banda maga.
A hallgatóság már a kisfilm közben is dalra fakadt, hiszen a felvételek alatt néha-néha felcsendülő két új kedvenc szövegét minden alkalommal lelkesen és hangosan skandálták. Az élőzenére sem kellett sokat várni: néhány perccel a turnéfilm vége után be is robbant a Hitmakers. Az ígéreteknek megfelelően az első nagylemez dalai kerültek terítékre, a korongról megszokott sorrendben (plusz egy régi, két új, és a szokásos Omega); igaz, hogy ezzel a koncert menete kiszámíthatóvá vált, de azt hiszem, pont azt az otthonosságot teremtette meg, ami az egész estére jellemző maradt. Tudtuk, mikor melyik opus következik, ami nem jelentette azt, hogy takarékra állítottuk volna a lángot. Igazából minden egyes számot A-Z-ig együtt énekelt a közönség (Iván néhányszor át is adta a stafétát), és akármerre néztünk, mindenhol jókedvű, felszabadult, vigyorgó, tomboló embereket láttunk. A helyszín, az alkalom, a hangulat mind egy igazi örömünnepet teremtettek. (Az egyetlen kellemetlenséget a borzasztó meleg és légszomj jelentette, de valahogy erről is sikerült mindenkinek megfeledkeznie.)
Más szempontból is különleges volt ez az alkalom, hiszen a szerencsések a jegyük mellé megkaphatták a limitált példányszámú fotóalbum egyikét, amely szintén az amerikai tivornyák és kalandok anyagából készült, főként Vitáris Iván valamint Paul McRae, Simon Bálint és Róder András képeivel és kézzel írott kommentárokkal, ami igazán szerethetővé teszi a kiadványt.
A fellépés után a lelkesebb-bátrabb hölgyek és urak dedikáltathatták frissen megszerzett vagy épp már meglévő relikviáikat (nem voltak kevesen!), valamint belekóstolhattak a gigantikus szülinapi tortába is (a roham után mi is megkóstoltuk, nem volt rossz).
A legfontosabbak mégsem a kedves és ötletes gesztusok voltak, hanem a tény, hogy egy alig négy éves múlta visszatekintő csapat máris ennyi mindent tudhat maga mögött. Sokszor, sokféleképpen megosztottam már veletek, hogy mindennek a kulcsa a hitelesség és az alázat – amíg ezek a „gyerekek” ennyire lelkesek, ennyire önmaguk és ennyire nyitottak tudnak maradni, addig elérhető célpont marad a Wembley, ahol Horváth Gergő szerint a nyolcadik évfordulót fogjuk ünnepelni. Merthogy a tehetségük sosem volt kérdéses.
Találkozunk az ötödiken! (Remélhetőleg) márciusra pedig jön az új lemez, a Mode Bizarre. Nagyot szól majd, azt hiszem.
govinda