3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. december 29.

Scott Kelly, a Neurosis alapítója is a A38 Hajón

Copyright:

Február 23-án ismét visszatér az A38 Hajó fedélzetére Scott Kelly, aki Steve Von Tillhez hasonlóan már akusztikusan hangszerelt szólódalaival is bizonyított már a hazai Neurosis-rajongóknak. A The Ghost Forgiven In My Heart lemezbemutatóján pedig az anyazenekar billentyűse, Noah Landis, valamint Greg Dale kíséri majd a Neurosis alapítóját élőben, ahogy a lemezen is.

„Nem tudom, miért írok ennyire depresszív dalokat. Azt hiszem, melankolikus alkat vagyok. De közben mégis ezt tartom normálisnak.” Townes Van Zandt persze nem csak ezzel a gondolattal ihlette meg Scott Kellyt, a Neurosis alapító frontemberét, hanem azzal a tisztasággal, ahogy dalai a legelemibb érzelmeket a legegyszerűbb, és mégis leginkább szívbemarkoló módon képesek kifejezni. Ezt pedig nem pusztán az oaklandi zenekar 2001 és 2007 közötti működésében, hanem a tagok szólóprojektjeiben is tetten érhetjük – legközelebb február 23-án lesz erre alkalma a hazai közönségnek, amikor Scott ismét az A38 Hajón ad koncertet.

A pihenést hírből sem ismerő énekes/gitáros 2001-ben jelentkezett először saját szólóanyaggal, amely igen sajátosan gondolta újra az amerikai énekes-dalszerzői hagyományt. Az úton levés, a szüntelen mozgás és az emberi lét kérdései alapjaiban határozták meg a Spirit Bound Flesh dalait, amit azóta egy másik nagylemez (a 2008-as The Wake), EP-k és további kiadványok követtek, miközben Scott is újra felfedezhette önmagát az akusztikus hangszerelésű merengésben. Ennek egyik legizgalmasabb állomása épp a Townes Van Zandt emlékének szentelt 2012-es feldolgozásalbum volt, ahol az énekes a Saint Vitus frontemberével, Winóval – akivel ugye közös zenekara is van, a Shrinebuilder –, valamint a Neurosis másik hangjával, Steve Von Till-lel közösen gondolhatta újra az előző évszázad egyik legnagyobb hatású életművének kulcsfontosságú momentumait. A feljátszott dalok nemcsak megőrizték saját üzenetüket és identitásukat, hanem fel is frissültek az azt előadó énekes-gitáros karakterének köszönhetően, ez az izgalmas együttállás pedig a megjelenés évének egyik legértékesebb anyagát eredményezte.

És miközben a Neurosis ismét visszatért saját gyökereihez, némiképp távolabb kerülve azoktól a folklór gyökerektől, amelyek az A Sun That Never Setsen mutatkoztak meg először, majd a The Eye of Every Stormon csúcsosodtak ki igazán a csend erejével való játék jóvoltából, úgy Scott nem hagyott fel saját dalaival sem. Legutóbbi lemezét, a The Ghost Forgiven In My Heartot nem egyedül rögzítette: az anyagon társszerzőként felbukkan a Neurosis billentyűse, Noah Landis, valamint Greg Dale is, aki korábban Noah-val egy konzoljáték, a Left 4 Dead 2 zenéjéért volt felelős a Midnight Riders nevű fiktív zenekarként. A három zenész – akik természetesen az A38 Hajóra is együtt jönnek majd bemutatni a Neurot gondozásában nagylemez dalait Scott Kelly and the Road Home név alatt – mellett vendégként felbukkan még egy jelenlegi és egykori Neurosis tag is. Az album utolsó szerzeményében a Sleepből is ismert dobos, Jason Roeder, valamint a zenekar egykori vizuálosa, az A Storm of Light frontembere, Josh Graham is tiszteletét teszi, míg a lemezborítóért a híres tetováló művész, Thomas Hooper felelt.

 

 

A koncertprogramtól pedig ugyanazt várhatjuk, mint a lemeztől: érzelemgazdag, kifejező és erőteljes megszólalást három olyan nagyformátumú zenésztől, akik mindig megtalálták a megfelelő csatornát az önkifejezésre. Így ha szeretnél látni a színpadon egyszerre két Neurosis-tagot úgy, hogy azok a legelementárisabb erővel tartják fenn a figyelmed több mint egy órán át, február 23-án mindenképp az A38 Hajón lesz a helyed, hiszen ki tudja, hogy legközelebb hány évet kellene várnod arra, hogy ismét egy ilyen élményben lehessen részed.

Az A38 Hajó bemutatja:
2014. február 23., Budapest @ A38 Hajó, 20:00
SCOTT KELLY AND THE ROAD HOME (US)

Jegyárak: 2.900 Ft (elővételben) / 3.500 Ft (a koncert napján)
Jegyelővétel: A38 Hajó, a Ticketportal Bajcsy-Zsilinszky úti irodája, és az A38 honlap.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky