3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2013. november 15.

Egy igazi zenei csemege: Mezzoforte & Modern Art Orchestra

Copyright:

A 30 éve töretlen sikerrel futó Mezzoforte nevű instrumentális funk fusion zenekart szinte senkinek nem kell bemutatnunk, hiszen többször jártak már Magyarországon, Budapesten és más vidéki városokban is, mindig hatalmas sikert aratva. Most azonban egy igazi nagy durranásra számíthatunk a közreműködésükkel, hiszen a Modern Art Orchestrával készülnek egy közös produkcióra, amelyet a Marriott Hotel Báltermében hallhatnak azok, akik egy igazán egyedülálló élményhez szeretnének jutni.

A csapat sok slágert jegyez, amelyek közül az első az 1983-ban kiadott  Garden Party című számuk volt, mely számukra a világhírt, hazájuknak, Izlandnak pedig az első nemzetközi szinten is listavezető slágert hozta meg. Ez a zeneileg kivételesen kimunkált darab kövezte ki számukra az utat a zenei fejlődés és felnőtté válás felé, így biztosítva, hogy ne maradjanak egyslágeres zenekar.



Kitartásuk és a zenekar folyamatos kiegyensúlyozottsága harmonizál a Mezzoforte névvel. Folyamatos erővel játszva. Vagy talán crescendo. Egy folyamatosan növekvő, erősödő hang:
ez a kifejezés valóban jól jellemzi a MEZZOFORTE világsikerét. A zenekar folyamatosan turnézik, és nemcsak a térképen, hanem a zene világában tett utazásokkal is gazdagítják rajongóikat. Több mint 40 országban jártak és 14 albumot jelentettek meg idáig, a legutóbbit tavaly, Islands címmel.

Mezzoforte, Modern Art Orchestra
2013. november 17. 15.00 és 19.00 óra
Marriott Hotel bálterem, Budapest 1052, Apáczai Csere János u. 4.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Seguir

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Seguir

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Seguir

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Seguir

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky