2013. november 5. | Jam
Múlt szombaton lemezbemutatót tartott a két tatabányai lazagyerek (na ne magyarázzá', vigyázz, me' hazamegyek), a Furakor a Roxxyban, ahol a Holnapután című új korongot népszerűsítették.
Magáról a lemezről most nem írnék bővebben, ugyanis a dalcsokorról egy hosszabb, fejtegetősebb kritikában fogok majd értekezni. Annyit előrevetítenék, hogyha rossz lenne, nem lettem volna ott a lemezbemutatón, meg persze a Fura sem adta volna hozzá a nevét. No, de nézzük egy kicsit objektívebben az egészet, mert Isten ments, hogy elvakult seggnyalásba kezdjek! Elég legyen annyi, hogy Csabi készséggel vitt be minket a helyre, a parkolóban már messziről intett és jött, hogy átsegítsen minket a szekrény méretű biztonságiakon, még ha emiatt a DSP tagjait kellett is otthagynia.
A helyet már úgy ismerem, mint a tenyeremet, mégis kicsit új volt az egész, hiszen a Roxxy alapvetően rockbuliknak szokott otthont biztosítani (ahol gyakran megfordulok), ezt két-három havonta töri meg csak egy hip-hop vagy egy electro-est, amelyeket viszont nemigen szoktam látogatni (lehet, hogy ezentúl ez változni fog). Érdekes volt látni, hogy odabent a kellemes 25 fokban is mindenki melegítőalsó-felső kombóban (másnéven tyepláki) és sapkában rohangál, mert ezt kívánja meg a stílus. Az, hogy amúgy ömlik róluk a víz, teljesen mellékes és elhanyagolható tény, ilyen ez a hanyag elegancia... Aztán belegondolva rájöttem, hogy a rockereknél a bakancs meg a nonstop fekete meg nyáron lehet hasonlóan elvakult, szóval kihoztam a meccset döntetlenre.
Egészen eddig tudtam filozofálgatni anélkül, hogy ismerősökbe ne botlanék, de ami sokkal fontosabb, éjfélkor pontban kezdtek a srácok. Főhajtással tartozom érte, hiszen már majdnem állva aludtam, olyan fáradt voltam és amúgy is: a Roxxy nem egy olyan hely, ahol pontosan kezdenek a bandák. Így tehát még épp idejében dörrent a Holnapután, hogy felrázzon a filozófálásból kitört éberkómából és helyrerakja az agyam. Az új lemez szinte minden tétele felkerült a setlistre, amely azért volt kiemelkedő jelenség, mert iszonyat mennyiségű közreműködőt hívtak meg Öcsiék (aki amúgy AKR, csak nekem ez nem áll kézre-szájra) a korong készítésekor. A szép az egészben pedig az, hogy ezek a közreműködők tiszteletüket is tették a koncerten, ahogy azt kell, így a dalokat eredeti, vágatlan verzióban hallhatták a rajongók. Ráadásként a közreműködők nagy része a saját életművéből is villantott, szóval extrákkal tömött este volt.
Megmondom az őszintét, nem hittem, hogy ennyire élvezhető lehet egy olyan koncert, ahol csak énekesek vannak színpadon, de hál' Istennek tévednem kellett: Csabiék őrültek! Záporoztak a jobbnál-jobb nóták, jött a DSP, a Káva, a Jam Balaya rappelni és Mc Fedora is megcsillogtatta énektudását. Azt kell mondanom, hogy egy hibátlan estének lehetett szem- és fültanúja az a rengeteg ember, aki jegyre váltotta a zsebpénzét. A vissza-vissza után pedig a paradoxonnak ható Nincs vissza már csak kéjes örömünnep volt, ahol az extázisban úszó rajongók is kiüvölthették, ami még esetleg bennük maradt.
Gondolom, nem árulok el túl nagy titkot, ha azt mondom, hogy Csabiék pár éven belül ott fognak tartani, ahol ma a Hősök vagy a Punnany. Na jó, talán annyira azért ne legyenek mainstreamek, de kapják meg, ami nekik jár. Megérdemlik!
Jam