3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. október 18.

Remixversenyt hirdet és őszi turnéra indul a Brains

Copyright:

Tehetséges, fiatal DJ-knek hirdetett remixversenyt a Brains. A pályaműveket november 15-ig lehet beküldeni, és a Full Range album három dalának nyertes átdolgozása szerepelni fog az új, készülő Brains Remix lemezen. Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara eközben őszi turnéra indul, és december végéig járja a nagyvárosokat az elektronikus műfajban rendhagyó, hangszerekkel előadott élőzenés koncertjeivel.

A Brains idén tavasszal jelentette meg a Full Range című stúdióalbumát, amelynek a gerincét drum and bass alapú dalok teszik ki, de a lemez szinte valamennyi jelenleg uralkodó stílust szintetizálja a dubstep-től a drumstep-en és az elektrón át a breakig. A zenekar a Full Range album három dalára remixversenyt hirdetett tehetséges, fiatal zenekészítőknek, DJ-knek. Az érdeklődők a Hurts, a Your Desire vagy a Real Talk című szerzemény átiratával nevezhetnek november 15-ig a remix@brains.hu e-mail címen. Az egyik nyertest a közönség, a két másikat pedig egy szakmai zsűri választja ki, az átiratok pedig rákerülnek az új Brains Remix albumra.

 

„Meglepődve tapasztaltuk, hogy az előző remixfelhívásunkra milyen sok nívós átdolgozás érkezett, és reméljük, hogy ez most is így lesz. Ez a megmérettetés nagy lehetőség a jelentkezők számára is, mivel a kész remix CD-t - rajta a legjobb pályaművekkel - sok élvonalbeli DJ-hez fogjuk eljuttatni a megjelenés hetében. Sorlemezeinkkel a koncertek hangulatát próbáljuk visszaadni, ezzel szemben  a remixalbummal az a célunk, hogy a koncertre járók mellett a klubok közönségéhez is eljusson a zenénk” – mondta MC Columbo, a Brains énekese.

A zenekar a Full Range album többi dalának újragondolására jól ismert művészeket kért fel. Míg a legutóbbi remixlemezükön többnyire külföldi producerek dolgoztak, addig most a spanyol Beat The Beast kivételével a hazai élvonalból válogattak, így AMB, Chris.Su, JumoDaddy, Kid Panel, Nobody Moves és a Zera & UNO-Y készít átiratokat, vagyis a remixverseny győztesei illusztris társaságba kerülnek.

„Szeretnénk, ha olyanok is küldenének anyagokat, akik még csak ismerkednek az elektronikus zenekészítéssel. Szeretnénk kialakítani egy, a remixversennyel kapcsolatos, szakmaibb hangvételű fórumot, ahol kérdéseket tehetnek fel, válaszolhatnak meg a résztvevők. Ahol tudunk, mi is besegítünk! Ki tudja, nem járkál-e közöttünk egy következő Noisia vagy Knife Party? Mi annak idején külső segítség nélkül, ösztönösen tanultuk meg a különböző szoftverek  használatát, vagy a hasonló cipőben járóktól lestük el az ő módszereiket, trükkjeiket” - mondta Varga Norbert Jimbo, a Brains gitáros-dalszerzője. „Az eredményhirdetésre személyesen fogjuk meghívni a legjobb remixek készítőit, szeretnénk megismerkedni velük, együtt meghallgatni a munkáikat, ötleteket, tippeket adni a jövőre, vagy akár megismerni az ő módszereiket.”

„Jó lenne, ha közelebb kerülnének egymáshoz a magyar elektronikus zenével foglalkozók, hogy eszmét cseréljenek, fejlesztve ezzel az egész szcénát, a szakmai színvonalat. Erre ez a verseny nagyon jó alapot ad” – tette hozzá a Brains billentyűs-producere, Lukács Levi.
A remixversennyel párhuzamosan a zenekar őszi turnéra indul, amelynek állomásain az elektronikus műfajban rendhagyó módon élőben, hangszerekkel és különleges látványvilággal adják elő a dalaikat. A Brains koncertkörútja október 18-án, pénteken Debrecenben indul, majd másnap Szegeden folytatódik. A turné december végéig tart, és a fiúk biztosan fellépnek még Sopronban, Veszprémben, Miskolcon, Szombathelyen és Székesfehérváron is.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky