3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2013. október 15.

Amikor a Lynd énekesnője rád mosolyog...

Copyright:

Október 17-én az akusztikus zenét jazz trip-hoppal és elektronikus dubsteppel ötvöző Lynd, Farkas Izsák (InFusion Trió) vendégszereplésével és egy látványos VJ produkció kíséretében mutatja be frissen megjelent EP-jét, a Gozsdu Manó Klubban. Ezen az estén kerül bemutatásra a zenekar újonnan megjelent kislemeze, melyen állandó vendégzenészeik mellett egy dal erejéig egy nemzetközi közreműködővel is együtt dolgoztak.

Kiszner Linda énekes és dalszerző, az elmúlt 10 évben énekelt jazz formációkban, a capella énekegyüttesben (Da Cappella), rengeteg vokál munkát tudhat maga mögött, frontembere volt a Re-g nevű zenekarnak, amelynek a ’Nézz Rám’ című számát előszeretettel játsza többek között a Petőfi Rádió.

2008-as hosszabb bristoli tartózkodása óta saját szövegeket, dal kezdeményeket ír, amelyek kiteljesedéshez a megfelelő embereket hosszú évek alatt találta meg. A Re-g-ben ismerte meg Rembeczki Gábor (Hollywoodoo) basszusgitárost, akivel az óta is egy zenei nyelvet beszélnek. Wagner Zsolt dobossal kiegészülve 2011-ben alakult meg a Lynd nevű zenekar. Marton Péter gitáros 2012-ben csatlakozott a zenekarhoz, majd Lőrincz Tamás zenei producerrel vált kerek egésszé a formáció.

A zenekar májusban mutatkozott be az A38-on, azóta több felkérésnek tett eleget, koncertezett az Akvárium Klubban, fellépett az R33-ban, együtt dolgozott a Budapest Sessions-el. Október 2-án az A38 gyomrában az Amatorski (Be) előzenekara volt, az estéről felvétel is készült, amelyet a Duna Tv fog sugározni.

A Lynd egy modern, mégis a múlt esszenciájával átitatott, néhol melankolikus, sötétebb világú, jazzel fertőzött, trip-hop és dubsteppel fűszerezett, elektronikával megspékelt, akusztikus felállás.

 



A csütörtöki koncerten az előzenekar a nagyon friss és izgalmas, de szigorúan kisbetűs mixikutya lesz.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Seguir

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Seguir

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Seguir

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Seguir

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky