3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. október 10. | Szandi

Elárverezik John Lennon szülőházát

Copyright:

A Beatles-legenda születésétől, vagyis 1940. október 9-től, a Newcastle Road 9-es szám alatti vörös téglás házban élt Liverpool Wavetree nevű városrészében, szüleivel és nagyszüleivel, egészen öt éves koráig. A lakás egyik nagy érdekessége, hogy állítólag Lennon itt írta a Let It Be album One After 909 című slágerét. 

A három szobás ingatlan október 29-én, a kultikus Cavern klubban rendezett árverésen kerül eladásra 150 000 és 250 000 font közötti kikiáltási áron. A mostani tulajdonos azt mondta, hogy vigyázott a házra azért, hogy megőrizze az épület, illetve a szobák eredeti állapotát, beleértve az 1960-as évek atmoszféráját, amikor a Beatles világszerte tarolt. A ház fő szerkezete és például a csúszó szárnyablakok pedig ugyanolyanok, mint amilyenek akkor voltak, mikor a kis John ott élt.
 

 
Stephen Giddins regionális értékesítési igazgató elmondta: "Bár az ingatlan némi felújításra szorul, van néhány eredeti jellemzője, amit az új tulajdonos biztosan meg akar majd tartani. Figyelembe véve a helyet, az értéket, és a ház történetét, komoly helyi és nemzetközi érdeklődésre számítunk."
 
Forrás: nme.com
 
Szandi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky