3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. október 7.

Budapesten játszik az amerikai progmetal zenekar, a Queensrÿche!

Copyright:

Az évtizedek óta közösen zenélő alapítótagok, és az újonnan csatlakozott énekes, Todd La Torre hozza október 23-án Budapestre a Queensrÿche tizenkettedik, cím nélküli lemezét. A 20 millió albumot eladott, töretlenül sikeres amerikai zenekar a Club 202 színpadán játszik majd, a hazai Perfect Symmetry és az AD Astra felvezetése után.

Saját bevallásuk szerint a Queensrÿche zenekar sikerének egyetlen titka az, hogy ez az együttes sohasem áll meg a fejlődésben. Ezért képesek megmaradni a legelismertebb hard rock zenekarok között oly módon, hogy 30 év után is slágerlistás albumokat képesek készíteni. Ennek köszönhető az is, hogy mind a mai napig telt házas koncerteket adnak világszerte, s hogy slágereik, mint például a több mint 20 éves Silent Lucidity mind a mai napig feltűnnek a rádiók műsorában. Folyamatos megújuló képességüknek köszönhetik azt is, hogy különösen kitartó rajongótáboruk van, és minden egyes változás csak tovább erősíti munkásságukat.
 
Ilyen változás történt a zenekarral 2012-ben, amikor egy új énekessel, Todd La Torre-ral kezdtek együtt dolgozni. Ez az első váltás ezen a pozíción a három évtizeddel ezelőtti megalakulás óta. Todd egy rendkívül stabil felállásban működő csapat része lett: Michael Wilton gitáros, Scott Rockenfield dobos és Eddie Jackson basszusgitáros alapító tagja a csapatnak, míg a 26 éves Parker Lundgren négy éve gitározik a Queensrÿche-ban. 
 
La Torre és Wilton a világ zeneiparának legnagyobb szakmai vásárán, a NAMM-on ismerkedett meg Kaliforniában. A véletlenszerű találkozás aztán sorsszerűnek bizonyult: a Geoff Tate-től való elválás után ugyanis a többi tag a Crimson Gloryból már ismert énekest választotta a folytatáshoz. A választás eddig beigazolta a hozzá fűzött reményeket, és az 1974-ben született énekes csatlakozása új lendületet adott a veterán csapatnak. „Todd olyan, mint valami energialöket – lelkesedett Rockenfield – mind zenei, mind énekesi szempontból új megközelítést hozott magával. Mivel maga is dobos, konkrét javaslatokat is tud tenni, így olyan dolgokat is össze tudunk komponálni, amire korábban nem volt lehetőségünk.”
 
„Todd valóban lelkes közreműködő” - erősítette meg Wilton. „A zenekar ismét öt egyéniség egységeként képes működni és alkotni, ahol mindenki hozzáadja a részét a készülő egészhez. Így tovább tudjuk emelni a lécet, és korlátozások nélkül alkotni. Az érzés, hogy ismét feszültségek nélkül, egyesített erővel tudunk zenélni, olyan energiákat szabadít fel, amelyeket utoljára a Speak vagy a Needle Lies megírásánál éreztem.”
 
A júniusban megjelent tizenkettedik, cím nélküli lemez már ebben felállásban készült, és a Billboard 200-as album listájának 23. helyén nyitott a megjelenés hetében. Az új dalok visszautalnak a banda heavy metal oldalára, melyet olyan klasszikusok fémjeleznek, mint a The Warning, az Empire vagy az Operation: Mindcrime albumok – melyek közül az utóbbit a Kerrang! Magazin a 34. helyre sorolta a minden idők 100 legnagyobb heavy metal albumainak listáján.
 
Jackson elmondása szerint „vissza akartuk hozni azt a hangzást, amivel anno nekivágtunk a zenélésnek. Gyerekként Iron Maiden, Judas Priest és Rush albumokat hallgattunk, és a súlyos hangzás a mi zenekarunknak is fontos ismertetőjegye. Ezt elevenítettük most fel, ami igazán jó móka volt, és szerintünk azoknak is tetszeni fog, akikért nem lehetünk elég hálásak: a rajongóinknak.” A Queensrÿche koncertek hangulata jól átjön az egyik friss videó, a Fallout koncertfelvételeit elnézve is.
 

 
A júniusban megjelent albumot a Century Media adta ki, a borítót pedig az a Craig Howell tervezte, aki többek között a Csillagok háborújához is készített grafikákat, de részt vett a Slipknot és az amerikai tehetségkutató, az American Idol arculatának alakításában is. Az album producere James „Jimbo” Barton, aki az Empire és az Operation: Mindcrime lemezeknél és közreműködött, és számos egyéb előadó mellett a Metallicával, a Fates Warninggal és a Rush-sal is dolgozott már együtt.
 
A Return To History névre keresztelt világkörüli turné hazai állomása a budapesti Club 202 lesz, ahol egy munkaszüneti napon, október 23-án játszik majd a zenekar. A koncerten két magyar fellépő, a Perfect Symmetry és az Ad Astra is szerepel. Jegyek már kaphatók!
 

Queensrÿche: Return To History World Tour

Queensrÿche, Perfect Symmetry, Ad Astra 

2013. október 23., 19:00

Club 202, Budapest 1116, Fehérvári út 202.

Belépő: 6500 Ft, 7900 Ft a koncert napján
 

Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában, a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és a www.concerto.hu oldalon.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky