3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. október 6.

Csak a zene a Depressziótól!

Copyright:

Különleges kiadvánnyal jelentkezett október 2-án a Depresszió. A két új dalt, valamint 14 koncertfelvételt tartalmazó, Csak a zene című lemez terjesztése is speciális, hiszen a HammerWorld magazin ingyenes mellékleteként szerezhető be az újságárusoknál.

„Javában írjuk a következő nagylemez anyagát, de a jövő őszi megjelenésig is szerettünk volna 1-2 új dalt bemutatni. A koncerteken nyújtott teljesítményünkben is igyekszünk folyamatos fejlődést mutatni, ezért fontosnak tartjuk, hogy időről-időre dokumentáljuk azt. Így lehetőségünk nyílik arra, hogy a korábbi dalaink frissebb hangzású, mai tudásunkkal előadott változatait, otthoni környezetben is hallgatható formában mutassuk be” - mondta Halász Ferenc énekes-gitáros. 
 
A címadó dalhoz klipet is forgatott a zenekar a Pixel Film stábjával, melyről így nyilatkozott a frontember: „Mivel a dal is rendhagyónak mondható a korábbi anyagainkhoz képest, ezért olyan ötleteket próbáltunk megvalósítani a Tokay Péter rendező által vezetett stábbal, amik elütnek az eddigi 17 videoklipünkben látottaktól. Mindenkinek megtetszett ez a zeneileg lazább ötlet a csapatban, és mivel amúgy is van egy vidámabb, bulizósabb oldala a zenekarnak, ezért arra gondoltunk, hogy erre hegyezzük ki a kiadványt és a klipet. Ennek ellenére is akad benne mondanivaló bőven, csak nem csatakiáltás, hanem gúnyos mosoly formájában.”
 

 
A Csak a zene másik új dalát már meghallgathatóvá tette a zenekar egy szöveges videó kíséretében, és a megjelenést követően, minden héten két új koncertfelvételt tesznek elérhetővé az anyagról, a hivatalos YouTube-csatornájukon. 
 
A kiadványhoz turné is kapcsolódik, amire friss műsorral, valamint a két új dal koncertváltozatának premierjével készül a banda. A turné különleges vendégeként a Junkies is színpadra lép október 11-én Győrben, 19-én Miskolcon, 25-én Szegeden, valamint november 15-én Pécsett, és 16-án Veszprémben. Október 12-én a Tankcsapda, a Road, valamint a Kowalsky meg a Vega társaságában lép fel Szombathelyen a Depresszió, majd október 18-án egy speciális klubkoncert keretein belül mutatják be új anyagukat Debrecenben. Egy közvetlen és forró hangulatú bulira készülnek, ami azért is különleges a csapat és a rajongóik számára, mert 10 éve nem léptek fel ilyen méretű helyen a városban. Az országjárás zárókoncertjére november 23-án kerül sor, a budapesti Petőfi Csarnokban. A nagyszabású rendezvényen a Depresszió mellett fellép még a Subscribe, a Leander Rising és a Bloody Roots. A turné állandó vendégei a Csakazértis és a Sunset zenekarok lesznek.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky