3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2013. szeptember 21.

Különleges dalokat ad elő a Bikini a ZP-ben – ma este!

Copyright:

A megszokottnál kicsit eltérőbb programmal, az ismert slágerek mellett ritkábban játszott dalokkal érkezik a Rákóczi híd budai lábához az ország egyik legnépszerűbb zenekara, a Bikini. A csapat turnéja lassan a végéhez közeledik, aminek egyik legfontosabb állomása idén is a Zöld Pardon-béli koncertjük lesz, szeptember 21-én, szombaton este, 20 órától.

Bár a nyárnak vége, a Bikinitől egyelőre még nem kellett elbúcsúznunk. A legendás banda a hónapok óta tartó turnéjának keretében ismét útba ejti a fővárost, hogy a koncertkörútja egyik utolsó állomásaként óriási és speciális bulit csapjon a Rákóczi híd budai lábánál. A kötelező és elmaradhatatlan Bikini klasszikusok mellett ugyanis ezúttal néhány ritkaságszámba menő dalt is műsorára tűz majd a banda szeptember 21-én, szombat este 20 órai kezdettel a Zöld Pardonban.
 
„Lassan a turné végéhez közeledünk, hiszen már április óta folyamatosan úton vagyunk, így szerencsére az ország szinte minden pontjára sikerült eljutnunk. A zenekar turnétemető koncertje Londonban lesz, de előtte még a fővárosban is tiszteletünket tesszük, és egy olyan különleges programot viszünk el a ZP-be, amit Budapesten még nem igazán hallhattak tőlünk. A nagy slágerek mellett ugyanis ezúttal pár olyan dallal is készülünk, amiket már nagyon régen játszottunk vagy csak ritkábban teszünk bele a műsorba. Így azok mellett, akik inkább csak a leghíresebb számainkat ismerik, a keményvonalas rajongóinkat is megörvendeztetjük majd egy-két érdekességgel szeptember 21-én, szombat este a Zöld Pardonban” – mondta el D. Nagy Lajos, a zenekar énekese.
 

Bikini

2013. szeptember 21.,20:00

Zöld Pardon, Budapest 1117, Neumann János u. 2.

Belépő: 600 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. More

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. More

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. More

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. More

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky