Baauer örülne, ha nem kéne többet játszania világhírnevet hozó számát
A Harlem Shake: nagyjából féltől egy percig terjedő időintervallum, ami alatt profi táncmozdulatoktól tökéletesen mentes, koordináltnak semmiképpen sem nevezhető rángásokat, ugrálást látunk. Mindezt pedig többezerszer, hiszen a Harlem Shake őrületbe mindenki becsatlakozott. Azonban nemrég kiderült, hogy ebből a dal készítője, Baauer, nem sok pénzt látott - legalábbis közvetve.
Ki ne emlékezne az internet legutóbbi őrületére, a Harlem Shake-re, mely zenés-táncos videók igazi armadájával örvendeztette meg azt a szerencsést/szerencsétlent, aki felmerészkedett rá? Volt már olyan verzió amiben egy hadsereg tolta a ritmusra, de a személyes kedvencem mégis az volt, amikor a Komáromi Nyugdíjasotthon lakói pörögtek rá a dalra.
A zenét egyébként egy fiatal brooklyni producer, Baauer készítette, akinek a nevét nemrég újra fölkapták, amikor is kiderült, hogy szinte semennyi pénzt sem látott az internetes mémmé vált alkotása sikeréből.
Baauer - polgári nevén Harry Rodrigues - állítása szerint, semmi köze nem volt ahhoz, hogy zenéje ekkora sikereket ért el. Legalábbis közvetve. A nótát ugyanis nagyobb ambíciók nélkül készítette el, egyfajta bemutatkozásnak szánta, amit aztán elküldött mindenkinek, akit csak elért a zeneiparban, hogy felfigyeljenek rá. A számot aztán több ismertebb zenész is lejátszotta, de egészen addig nem lett nagy siker, ameddig pár ausztrál srác fel nem töltötte saját verzióját a legismertebb videómegosztó oldalra. Onnantól kezdve aztán naponta jöttek az újabb és újabb átgondolások, táncoltak a zenére iskolások, kicsik és nagyok, állatok, katonák, rendőrök, de még nyugdíjasok is. Baauer különböző közösségi oldalait pedig ellepték a rajongók és újságírók. Ez egyébként rosszul érintette a 24 éves producert, egyrészt mert hihetetlen gyorsan jött az ismertség, ezért pedig szintén hamar elviselhetetlenné is vált, másrészt pedig az internetes őrület fogadtatása nem volt teljesen pozitív. Rengetegen abszolút baromságnak tartották a Harlem Shake-et, mind magát a zenét, mind pedig a belőle készült milliónyi videót.
Persze az ember sok mindent képes elviselni, ha közben megtömik a zsebét, de Baauer esetében még csak ez sem állt fent. Normál esetben ugye szép summát kellett volna leakasztania dalának sokszori felhasználása miatt, azonban volt egy hiba, amit elkövetett.
Nem járt utána a zenében felhasznált anyagmintáknak, így gyakorlatilag jogosulatlanul használta fel Jayson Musson rapper és Hector Delgado vokál-mintáit. Ami nem lenne gond, csak így pénz sem áll a házhoz a zenéből, legalábbis a youtube-os videókban felhasznált verzióból.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az amerikai producernek szomorkodnia kéne. Habár a jogviták továbbra is folynak a minták körül, a Harlem Shake óriási ismeretséget hozott a fiatal srácnak, ezt pedig kamatoztatni lehet, amit a jelek szerint meg is tesz. Fellépései annyiba kerülnek mint a legismertebb DJ-társainak, és már olyan neves előadókkal is dolgozott együtt, mint Jay-Z.
A Billboard zenei magazin is kénytelen volt megváltoztatni irányelveit a Harlem Shake miatt, ugyanis mivel a dal a Youtube-on lett hatalmas siker (a hallgatóközönség pedig nyilván megkövetelte annak rendszeres lejátszását), a cég kénytelen volt az ottani letöltési számokat is figyelembe venni dallistáik kialakításakor. Ez egyébként a Harlem Shake mellett, sok későbbi dalnak is kapóra jött.
A sikerek ellenére úgy tűnik, Baauer nincs túlságosan oda saját gyermekéért, hiszen egy interjúban elmondta, annak örülne a legjobban, ha nem is kéne többet játszania a fellépésein. Ezt persze egyelőre nem teheti meg, hiszen nagyon sokan csak azért váltanak jegyet a brooklyni producer nevével fémjelzett bulikra, hogy hallják a hatalmas slágert. Ami egyébként valahol persze érthető, de ha csak a trap vonalon maradunk, Baaurnek sokkal jobb dalai is vannak a Harlem Shake-nél.
Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. More
Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. More
Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. More
A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. More
A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. More