3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2025. június 3.

A Queens of the Stone Age zenéje a párizsi katakombákban kel új életre

Copyright:

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje.

A Fonogram - Magyar Zenei Díjjal is rendelkező csapat 2024 júliusában töltötte meg az ikonikus alagútrendszert zenével és élettel, melynek eredményeként úgy láthatjuk majd őket, ahogy eddig még soha. A különleges alkalomra gondosan kiválogatott és a helyszínre szabottan újragondolt dalokkal érkeztek, és eddigi legintimebb koncertjüket adták - noha szó szerint több milliónyi ember földi maradványaival voltak körbevéve. "A legnagyobb közönség, akinek valaha játszottunk" - mondja Joshua Homme, a QOTSA frontembere, aki közel 20 évvel ezelőtti első látogatása óta szeretett volna fellépni az egyszerre hátborzongató és misztikus környezetben. Párizs városa azonban mindeddig nem adott engedélyt egyetlen művésznek sem arra, hogy a szent alagutakban játsszon. A QOTSA tagjai törvénytisztelő állampolgárokként megvárták, amíg elképzelésüket engedélyezik.

 

 

Hélène Furminieux a Les Catacombes de Paris képviseletében elmondta, hogy a párizsi katakombák termékeny talajt jelentenek a képzelet számára. Ők pedig örömmel fogadják, ha az alkotók meg tudják ragadni ezt a különleges univerzumot, és kellő érzékenységgel bemutatják a közönségnek. "A föld alá merülni és szembesülni a halál visszatükröződésével mélyen intenzív élmény. Úgy tűnik, Josh testében és lelkében is átérezte ennek a helynek a teljes potenciálját. A felvételek tökéletesen rezonálnak a rejtéllyel, a történelemmel és azzal a befeléfordulással, ami katakombák csendjében magával tudja ragadni az embert."

Minden esztétikai, dalválasztási, világítási és hangszerelési kérdést a katakombák iránti tisztelettel átitatva terveztek és hoztak meg, figyelembe véve a hely akusztikáját és az olyan tényezőket, mint a csöpögő víz vagy a visszhangok. Az "Alive in the Catacombs" című alkotásban a zenekar eltávolodott a stúdió és a színpadi monitorok kényelmétől, és nem csak hogy felnőtt a kihíváshoz, de keblére is ölelte azt. A hely szellemével átitatott, lecsupaszított, "filtermentes", mégis átütő performanszot szerkesztés nélkül rögzítették egyetlen felvétellel. Az alkalomra a banda keménymagja - Josh Homme, Troy Van Leeuwen, Michael Shuman, Dean Fertita és Jon Theodore - egy háromfős vonós szekcióval egészült ki. Konnektorok hiányában az elektromos zongorát egy autóakkumulátorról működtették.

A mű produceri munkálatait a La Blogothèque csapata végezte, a rendező Thomas Rames volt, a kiadó pedig maga a zenekar és a Matador Records. A filmet a banda weboldalán lehet előrendelni, és itt lehet majd "kikölcsönözni" vagy megvásárolni is. Azok a rajongók, akik június 7-ig befizetnek rá, a teljes streaming és letöltési hozzáférés mellett exkluzív hozzáférést kapnak a kulisszák mögötti felvételekhez is. A csak a hanganyagot tartalmazó kiadványról a következő hetekben adnak majd tájékoztatást.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Seguir

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Seguir

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Seguir

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Seguir

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky