2013. augusztus 20. | Anikó

Nem tudom – szervezetlenség felsőfokon a Strand nyitásán

Mikor tegnap a Strand Fesztivál bejáratához értünk, émelyítő tömeg fogadott. Mint később kiderült, voltak olyan pórul járt fesztiválozók, akik 4 órán keresztül álltak sorba a lehetőségért, hogy utána felverjék a sátruk. Ami ugyancsak nem volt könnyű kör.

Ebben a cikkben a kezdeti ’stressz-szint-megugrásom’ szeretném szemléltetni. Még a bejutás előtt úgy éreztem, hogy én nem ennek a fejetlenségnek a békés eltűrésére vagyok tervezve. Pedig mi a sajtós előjogokkal egészen jó szituban voltunk.

Abból a szempontból szerencsénk volt, hogy külön ablaknál kellett átvennünk a bérleteinket, ezért a nagy sorbanállást kihagyhattuk. Illetve, mikor arról érdeklődtünk, hogy hova kell beállnunk, kaptuk meg az első „nemtudom” választ. Ezt később „nemtudom”-ok sora követte. Mert kb. senki nem tudott semmit. Olyannyira kész volt a helyzet, hogy a bérlet felvételénél az egyik szervező srác erősebb idegrohamot kapott, és ordított velünk egy sort. Próbáltuk nyugtatni – sikertelenül. Később ugyanoda visszairányítottak minket, addigra a srác már nem ült a helyén, remélem, hogy nem kapott idegösszeomlást...

Teljesen megértem a személyzet kétségbeesését, mert úgy tűnt, hogy nulla információval rendelkeznek. Ráadásul az is biztos, hogy a fesztivált nem arra tervezték, hogy ennyi embert befogadjon. Ebből következően, akik nem akartak órákig sorban állni, egy bravúros trükkel megoldották a problémát: simán bejöttek a Balatonon keresztül a fesztivál területére.

A délután játszó zenekaroknak se volt egy élmény, hogy ilyen lassan engedték be az embereket. Talán az Ivan & The Parazol szájából hangzott el az, hogy „megkérnénk a szervezőket, hogy engedjék be a közönséget”… Hát igen, nem lehet egy kellemes dolog pár ember előtt játszani úgy, hogy kinn több százan (ezren?) állnak sorban a bejutásra várva.

Este 6 fele jött az a pletyka, hogy elfogytak a sátorhelyek. A sátorozó fesztiválozók pedig folyamatosan érkeztek. Nem tudom, hogy találtak-e megoldást erre, abban a pillanatban úgy tűnt, hogy aki későn jött, megszívta. Ebből is látszik, hogy a szervezők sokkal kevesebb emberre számítottak. A kempingezők pedig sokkal nagyobb területre. Ennek a kettőnek a kombinációja adta meg azt, hogy láthattunk egy olyan fesztiválozót, aki végső kétségbeesésében a betonba próbálta leverni a sátrát. Feltételezem, az ő jó napjának is fuccsoltak.

Anikó