Az Animal Cannibals 1995-ben tört be a kor Mizujának számító Takarítónő című dallal. Az elmúlt 18 évben szinte félévenként, sorban jöttek a slágerek: Ülünk a vonaton, Hazafelé az út veszélyes, Ezittaz, Kérek egy puszikát!, Mindenki azt akarja, Péntek, Csillogjon, csörögjön!, Északon, délen, Budapest nyáron…, csak párat megemlítve az igen hosszú sorból.
A banda egy percig sem tartott pihenőt. Így már az sem meglepő, hogy szépen eljutottak a félszázadik videókliphez. Ez már nem csak Magyarországon, hanem nemzetközi viszonylatban is komoly mennyiség, sőt minden bizonnyal rekord is!
Íme a Minden változik videoklipje!
A kerek számra való tekintettel az AC egy picit visszatekint a 80-as, 90-es és 2000-es évekre. A húzós hip-hop alapra minden szavában tökéletes korképet festenek. Jó egy picit visszarepülni az időben és jó egy picit előre is tekinteni, hiszen szeptember 7-én jön az Animal Cannibals Videó antológiája! Az összes eddigi (50!) videoklipet tartalmazó dvd kötelező darab minden hip -op kedvelő számára!
Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább
Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább
Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább
Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább
Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább