3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2013. augusztus 9. | S.Á.

Megtalálták Karai Anna utódját!

Copyright:

Komoly változások történtek az utóbbi időben a Napfénypresszó körül. A zenekar egyrészt régi-új dobossal folytatja, ám a közönség és a rajongók számára talán meghatározóbb, hogy távozott a zenekar énekesnője, a Voice-ból is jól ismert Karai Anna, akinek már meg is van az utódja.

Egy frontember cseréje mindig kockázatos egy zenekar életében, ám sokan jöttek már ki ebből pozitívan, elég például a Sugarloafra gondolni, ahol ugyan sokan a mai napig az előző énekesnővel, Kövér Erikával rögzített lemezt tartják a legjobbnak, a többség mégis inkább Dér Henivel azonosítja az együttest. (Aki egyébként szintén elhagyja a csapatát, ahogy azt a vonatkozó cikkben is olvashatjátok.)
 
A Napfénypresszó az utóbbi időszakban jobban reflektorfénybe került azáltal, hogy Karai Anna megmérettette magát a Voice-ban, ahonnan ugyan hamar kiesett, ám az egyik legeredetibb egyéniségnek számított, sok új rajongót szerezve ezzel magának, valamint a zenekarnak is. Persze elsőre sokakat meglephetett, hogy a Napfénypresszó pár fokkal dallamosabb számokat játszik, mint amiket Anna a műsorban előadott, ám ez is nagyon jól állt neki. Ő azonban úgy döntött, inkább a nemrég indult szólóprojektjére szeretne koncentrálni, így otthagyja a Napfénypresszót. Emellett egy külföldi munka miatt dobosuk, Juhász Soma is távozott, vagyis nem volt egyszerű helyzetben az együttes, egyszerre két tagot is pótolnia kellett. 
 
Nos, nemrég a zenekar a Facebook oldalán jelentette be, hogy mind a két helyre megtalálták a megfelelő embereket, így szeptembertől újult erővel folytatják a koncertezést. A dobos az a Behany Gábor lett, aki 2006-ban dolgozott már a csapattal, az új énekesnő pedig a 26 éves Répási Évi, aki a Napfénypresszóhoz hasonlóan sokféle stílusba belekóstolt már, így bizonyára jól működik majd az új felállás is.  
 
Mindenesetre belehallgathatunk Répási Évi egy önálló munkájába.
 
 
(Képünkön még a korábbi felállás látható.)
 
Forrás: Facebook
 
S.Á.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. More

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. More

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. More

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. More

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky