3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. augusztus 7. | Pisti

Jön az új Nirvana!

Copyright:

Szeptember 23. lett a hivatalos időpontja az újrakevert Nirvana-lemez megjelenésének. Az In Utero eredeti kiadásának huszadik évfordulóját ünnepli meg az „új” album, igaz, pár napot csúszik majd az 1993-as verzió kiadásának jubileumához képest.

A második In Utero egy újrakevert változata lesz az elsőnek, amelyen rengeteg nagyon ritka, és eddig még ki nem adott felvétel fog helyet kapni. Összesen 70 különböző hang- és videóanyag fog felkerülni az albumra, a stúdióban felvett dalok mellett pedig koncertfelvételek, illetve egy komplett koncert is helyet fognak majd kapni a korongokon. Ez utóbbi a Live and Loud névre hallgató előadás, melyet 1993-ban, Seattleban rendeztek meg. Az anyag egyébként külön DVD-n is megjelenik majd, az albummal egy napon. Maga az alapalbum három CD és egy DVD, illetve két CD és három vinyl kiadásban lesz elérhető a rajongók számára. 
 
A korongot az Universal jelenteti meg. Jubileumi albumról van szó, hiszen az eredeti Nirvana-korong kiadásának huszadik évfordulóját hivatott megünnepelni az újrakevert változat. Az In Utero 1993 szeptember 13-án látott napvilágot Nagy-Britanniában, illetve egy nappal később az Egyesült Államokban.
 

 

Nem meglepő egyébként az album újrakiadása, hiszen a Bleach és a Nevermind is megkapta már saját, újrahasznosított változatát a korábbi években. Az In Utero egyébként a harmadik, egyben pedig utolsó stúdióalbuma volt a még ma is hatalmas népszerűségű Nirvanának. Az eredeti album megjelenése körül voltak apróbb bonyodalmak, sem a kiadó, sem pedig maga a zenekar nem volt teljesen elégedett a felvett hangmintákkal. Ennek ellenére, és talán éppen a javítások hatására, a lemez nagy siker lett. 
 
Forrás: pitchfork.com
 
Pisti
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 3.

Megjelent a Balu Brigada debütáló nagylemeze

Az új-zélandi alt-pop testvérduó, a Balu Brigada, első alkalommal lép színre albummal: a ’Portal’ című anyag a formáció budapesti Sziget Fesztiválon való fellépésüket követi. Az új kiadvány igazi mérföldkő Henry és Pierre Beasley karrierjében, mely három év alatt készült el olyan városokban, mint Auckland, New York és Berlin. Az így létrejött hangzásvilág egyszerre hordozza az indie rock lendületét, az alt-pop eleganciáját és a fesztiválhimnuszok nagyszabású energiáját. Tovább

2025. szeptember 2.

Ashnikko legújabb szenzációs trackje

Az amerikai popdíva játékosan lázadó újdonságát egy látványos klip kíséretében tárja a nagyközönség elé. A szerzemény a Spotifyon 10 millió lejátszást meghaladó „Itty Bitty”-t és a 2 milliót közelítő „Trinklets”-et követi, a következő izgalmas betekintést nyújtva az énekesnő második, ‘Smoochies’ című albumába. Tovább

2025. szeptember 1.

A Radiohead egyik sikerlemezük élő verziójával lepte meg rajongóit

A "Hail to the Thief (Live Recordings 2003-2009)" című meglepetés kiadvánnyal tért vissza a Radiohead, mellyel hatodik stúdiólemezüket értelmezték újra. A korongon helyet kapott a "There, There" című hipnotikus klasszikusuk is, melyhez most egy Buenos Airesben rögzített koncertvideó is érkezett. Tovább

2025. augusztus 27.

Új Halestorm stúdióalbum

Az amerikai rockegyüttes már engedett némi bepillantást az ‘Everest’ világába, például a „Darkness Always Wins” című, lassan építkező hard rock himnusszal, mely mind szövegileg, mind zeneileg mélyen belemerül a banda elmúlt évtizedekben megtett “hegymászásába”. Hallgatható már A „Rain Your Blood On Me” című nőkhöz írt, drámai óda is, mely dübörgő ütemeivel, robbanékony dobszólamokkal, villámgyors gitárriffekkel és égzengető vokállal tör utat a rajongók szívébe. Tovább

2025. augusztus 23.

Esőből virág lesz, éjszakákból lemez: The Black Keys új albummal érkezett!

Tavaly kiadott ‘Ohio Players’ című korongja után máris vadonatúj albummal jelentkezik az ötszörös Grammy-győztes The Black Keys. A ‘No Rain, No Flowers’ már elérhető CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky