2001-ben alakult meg Rachel Santesso művészeti rendező vezetésével a Capital Children’s Choir nevű londoni gyermekkórus. A kivételes tehetségekből álló együttes négy 10 éves kislány kérésére jött létre, akik megkérték Rachelt, hogy alapítson énekklubbot St. John’s Woodban.
Az eleinte szűkkörű csapat az évek során egyre több taggal bővült, és napjainkra már egy körülbelül 120 tagú kórussá nőtte ki magát. A 7 -18 év közötti gyerekek – mint ahogy a név is mutatja – Londonból és annak környékéről származnak. Zenei repertoárjuk rendkívül széles, a klasszikus darabok és kórusművek mellett számos könnyűzenei átdolgozást énekelnek. Ezek sajátossága, hogy a szólamokat és a különböző hangszereket egytől egyik a gyerekek éneklik, illetve utánozzák, teljesen egyedi és érdekes hangzásvilágot eredményezve. Előadásaikra elképesztő a kereslet - mind Angliában, mind pedig világszerte -, és változatos műsoruk miatt a legkülönbözőbb apropókból hívják őket koncertezni. 2006-ban például a Vatikánban énekeltek II. János Pál Pápa halálának első évfordulóján, majd a Royal Albert Hallban léptek fel a méhnyakrák elleni vakcina kampányának támogatására.
Az ezt követő év nagyobb fellépéseivel könnyűzenei vizekre eveztek és a Spice Girls-sel énekeltek egy 18 koncertből álló turnén, megünnepelve a zenekar újraegyesülését, majd együtt dolgoztak Vanessa Carltonnal, Lily Allennel és a Florence And The Machine-nal is.
Napjainkban a kórus leginkább elektronikus- és popzenei slágerek átdolgozására koncentrál, videóik pedig egyre keresettebbek a Youtube-on. Legutóbbi feldolgozásukat (a Crystal Castles Untrust Us-ját) a feltöltést követő este közel 300 ezren nézték meg. A zenei alapot és ritmushangszereket szolgáltató háttérkórus valami elképesztő módon tud egyszerre mesterségesnek, mégis élőnek hatni, a szólisták hangja pedig annyira szép és tiszta mintha egy másik világból szólna.
Leghíresebb feldolgozásuk a Shake it out című Florence And The Machine-dal, melyben a kórust és a szólistákat különböző hangszereken – rézfúvósokon, vonósokon, hárfán, dobokon és zongorán – kísérik tanáraik, és a kórusban éneklő gyerekek.
Az új-zélandi alt-pop testvérduó, a Balu Brigada, első alkalommal lép színre albummal: a ’Portal’ című anyag a formáció budapesti Sziget Fesztiválon való fellépésüket követi. Az új kiadvány igazi mérföldkő Henry és Pierre Beasley karrierjében, mely három év alatt készült el olyan városokban, mint Auckland, New York és Berlin. Az így létrejött hangzásvilág egyszerre hordozza az indie rock lendületét, az alt-pop eleganciáját és a fesztiválhimnuszok nagyszabású energiáját. Weiter
Az amerikai popdíva játékosan lázadó újdonságát egy látványos klip kíséretében tárja a nagyközönség elé. A szerzemény a Spotifyon 10 millió lejátszást meghaladó „Itty Bitty”-t és a 2 milliót közelítő „Trinklets”-et követi, a következő izgalmas betekintést nyújtva az énekesnő második, ‘Smoochies’ című albumába. Weiter
A "Hail to the Thief (Live Recordings 2003-2009)" című meglepetés kiadvánnyal tért vissza a Radiohead, mellyel hatodik stúdiólemezüket értelmezték újra. A korongon helyet kapott a "There, There" című hipnotikus klasszikusuk is, melyhez most egy Buenos Airesben rögzített koncertvideó is érkezett. Weiter
Az amerikai rockegyüttes már engedett némi bepillantást az ‘Everest’ világába, például a „Darkness Always Wins” című, lassan építkező hard rock himnusszal, mely mind szövegileg, mind zeneileg mélyen belemerül a banda elmúlt évtizedekben megtett “hegymászásába”. Hallgatható már A „Rain Your Blood On Me” című nőkhöz írt, drámai óda is, mely dübörgő ütemeivel, robbanékony dobszólamokkal, villámgyors gitárriffekkel és égzengető vokállal tör utat a rajongók szívébe. Weiter
Tavaly kiadott ‘Ohio Players’ című korongja után máris vadonatúj albummal jelentkezik az ötszörös Grammy-győztes The Black Keys. A ‘No Rain, No Flowers’ már elérhető CD és kétféle LP formátumokban. Weiter