Az úttörő hatású, legendás billentyűs a hírek szerint tegnap éjjel vesztette életét a los angelesi St. John’s Hospitalban. Felesége egy évvel ezelőtt hunyt el.
A George Duke haláláról szóló hírek a közösségi média platformjain terjedtek, az első napvilágot látott kijelentés a tragédiát illetően a Supremes egykori tagjától, Scherrie Payne-től származik. Payne a Motown Alumni Association (a Motown lemezkiadó vonzáskörzetébe tartozó emberek-zenekarok csoportja) egyik vezető tagjával, Ron Brewingtonnal osztotta meg az alábbiakat: „Most értesültem a lesújtó hírről, hogy a nagyszerű zenész, George Duke ma este eltávozott közülünk. Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt történt, hogy szeretett felesége és kedves barátom, Corine is itt hagyott bennünket. Kérem, imádkozzatok George fiaiért, Rashidért és Johnért.”
Más jelentős zenészek is reagáltak a szomorú eseményre, például a Headhunters basszusgitárosa, Paul Jackson: „Most veszítettem el egy nagyszerű testvért és barátot, George Duke, nyugodj békében. Tudom, hogy a mennyország vár rád – részvétem a barátaidnak és a családodnak.” A jazzfuvolás Bobbi Humphrey a Facebook profilján írta a következőket: „Nagyon nehéz ez nekem, túl nagy veszteség. Kérlek, imádkozzatok! George Duke, dehát miért? Legalább így a mennyország kicsit funkysabb lett. Nyugodj békében, drága ember!” A művésznő azóta is több posztot szentelt zenésztársa emlékének.
A zenész-énekes-producer egy bámulatos karriert tudhatott magáénak, amely során olyan ikonokkal dolgozott együtt, mint Frank Zappa, és olyan albumokat adott ki, mint a Jean-Luc Ponty Experience with the George Duke Trio. Duke zenéjét olyan neves előadók használták fel, mint az A Tribe Called Quest, Pete Rock és Madlib.
A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Tovább
Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Tovább
Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Tovább
Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Tovább
A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Tovább