Hihetetlen sűrű fesztiválszezonját szakítja meg egy budapesti fellépéssel a Magashegyi Underground. Bocskor Bíborkáék a Kobuci Kertben adnak koncertet augusztus 2-án, amikor az MR2 Petőfi slágerlistájának éllovas dala, az Árnyékok is felcsendül.
Hosszú idő után először, és jó ideig utoljára játszik Budapesten a Magashegyi Underground. A fővárosba egyenesen Erdélyből érkezik majd a csapat, akiknek igazán tartalmasan telik az idei nyár és a jó értelemben vett fáradtságuk ellenére még egy klipforgatásra is szakítottak időt a rengeteg koncert és az egyéb zenekari teendők mellett. Természetesen a klip hanganyagául szolgáló Árnyékok című dal is felcsendül majd augusztus 2-án, pénteken este az óbudai Kobuci Kertben.
„A Római parton forgattuk le legújabb videoklipünket Rónai Domonkos rendező és Szilágyi Fanni operatőr barátaink segítségével. Egy esti és egy hajnali jelenetet vettünk fel, így a végeredmény a két napszak fényviszonyainak váltakozása miatt nagyon érdekesnek ígérkezik. A Facebook-on kerestünk szereplőket a klipbe, és szerencsére nagyon sokan eljöttek a forgatásra, a hajnali jelenetben szereplőknek ezért különösen hálásak vagyunk. Jelenleg éppen az utómunkák zajlanak, de remélhetőleg egy-két hét múlva teljesen elkészül, és egy igazán kreatív, szürreális hangulatú, külföldi színvonalú klipet láthat majd a nagyközönség. Továbbá egy különösen nagy örömhír is ért minket, hiszen megtudtuk, hogy az Árnyékok című dalunk, amelyhez ez a klip is készült, jelenleg az MR2 Petőfi Rádió legjátszottabb felvétele, így akik szeretik a dalt, nemsokára videoklip formájában is megismerhetik. Addig is meghallgathatják élőben, legközelebb a Kobuci Kertben, augusztus 2-án, amit egyetlen budapesti buliként már mi is nagyon várunk” - mondta el Bocskor Bíborka, a zenekar énekesnője.
A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább
Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább
Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább
A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább
A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább